Belpolitikai támadás indult Trump ellen
2018. július 17. 10:35

Mind republikánus, mind demokrata részről általános támadás indult Donald Trump amerikai elnök ellen, miután a Vlagyimir Putyin orosz államfővel folytatott tárgyalás után az Egyesült Államok titkosszolgálatát is felelőssé tette az amerikai-orosz viszony megromlásáért - mondta Frank Tibor Amerika-szakértő az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

A szakértő emlékeztetett arra: egy amerikai különleges ügyész már 32 ember, közöttük 12 orosz katonai hírszerző ellen indított vizsgálatot, miután felmerült, hogy Oroszország beavatkozott a 2016-os amerikai elnökválasztásba.

Trump viselkedéséből az olvasható ki, hogy politikai szövetségesének tekinti Putyint. Amerikai vezető politikusok és elemzők szerint viszont Oroszország nem az Egyesült Államok szövetségese, vagyis nem úgy kell kezelni, mint egy barátot - hangsúlyozta az egyetemi tanár.

Amerikai részről éppen azt várták volna Trumptól, hogy konfrontálódik Putyinnal, és felelőssé teszi azért, hogy Oroszország befolyásolta a 2016-os amerikai elnökválasztást - mondta Frank Tibor.

MTI - M1
Címkék:
  • A Szent Péter-i Európa védelme
    Belülről akarják felrobbantani – vagy talán inkább szétmállasztani – a szellemi birodalmat, hosszú ideje, ám most egyfajta végkifejlet látszik közeledni.
  • Orbánt támadja egy lenini hasznos idióta
    Most a populista jelző – nem is címkéjével, hanem – bunkójával ütik le azokat, akik másként gondolkoznak, mint a Központ.
  • Orbán: Magyarországon az történik, amit a magyarok akarnak
    Arra kéri a magyar embereket Orbán Viktor miniszterelnök, hogy ha szeretik a hazájukat, ha ki akarnak állni a hazájuk érdeke mellett, vegyenek részt a május 26-i európai parlamenti (EP) választáson. "Mutassuk meg Brüsszelnek, álljunk ki Magyarország mellett" - fogalmazott a kormányfő a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
  • A kereszténydemokrácia esélyei az Európai Néppártban
    A KDNP egyelőre teljes jogú tagként marad a pártcsaládban, és küzd a kereszténydemokrata célokért. A döntés hátteréről és a kereszténydemokrata politizálás európai szintű lehetőségeiről kérdezte a Gondola Harrach Pétert, a KDNP alelnökét, parlamenti frakcióvezetőjét.
  • Konferencia - Csak erős nemzetek adhatnak választ a kihívásokra
    Kizárólag erős nemzetek alkotta erős Európa adhat megfelelő választ a kor nagy kihívásaira, köztük a migrációs válságra - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter vasárnap, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) budapesti migrációs konferenciáján.
MTI Hírfelhasználó