Kötelezettségszegési eljárás indulhat a "Stop Soros" miatt
2018. július 18. 12:04

Valószínűleg kötelezettségszegési eljárást indít a "Stop Soros" törvénycsomag miatt Magyarország ellen csütörtökön az Európai Bizottság - jelezték szerdán brüsszeli források.

Uniós tisztségviselők arról számoltak be, hogy a bizottság úgynevezett hivatalos felszólító levelet küld a magyar kormánynak, és ezzel megindul az eljárás a júniusban elfogadott jogszabály és az ahhoz kapcsolódó alkotmánymódosítás ügyében, amelyet több szempontból is aggályosnak találtak a testület szakértői.

A magyar hatóságoknak várhatóan egy vagy két hónap áll majd rendelkezésükre, hogy válaszoljanak az ismertetett kifogásokra. Ha a levélre nem érkezik válasz, vagy nem tekinthető kielégítőnek, akkor az Európai Bizottság dönthet úgy, hogy a jogsértési eljárás következő lépéseként úgynevezett indoklással ellátott véleményt küld Budapestnek. Ezt követően szükség esetén az Európai Bíróság elé vihetik az ügyet.

A bizottság egyik szóvivője korábban azt hangsúlyozta, hogy figyelembe fogják venni a Velencei Bizottság értékelését is. Az Európa Tanács alkotmányjogi kérdésekkel foglalkozó szakértői testülete a törvénycsomag bizonyos rendelkezéseinek visszavonására szólított fel, rámutatva, hogy azok súlyosan akadályozzák a törvényesen működő civil szervezetek tevékenységét.

A kormány indoklása szerint az újabb alaptörvény-módosítás célja, hogy megvédje Magyarország nemzeti szuverenitását és megtiltsa idegen népesség betelepítését az országba, a "Stop Soros" törvénycsomag pedig büntethetővé teszi az illegális bevándorlás elősegítését és szervezését.

MTI
Címkék:
megmondó
A többi elcsatolt területen is megjelent a hétköznapi rasszizmus, annak legmegvetendőbb fajtája: a hungarofóbia.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI