Maga alatt vágja a fát az LMP
2018. július 20. 00:32

A párt etikai bizottsága Szél Bernadett elnököt három évre eltiltotta minden tisztségétől, hasonló büntetést kapott Ungár Péter is. Schmuck Erzsébet kétéves eltiltást kapott, Kassai Dánielt kizárták a pártból, Sallai Róbert Benedek büntetése enyhült.

Szél Bernadett visszavonult gondolkodni – ezzel a címmel írt cikket az Azonnali.hu, miután az LMP társelnökét három évre eltiltotta pártisztségek viselésétől a párt etikai bizottsága. Szél Bernadett a portálhoz eljuttatott közleményében azt írta: az ítélet tartalmát ő maga is próbálja értelmezni. Hozzáteszi: a jövővel kapcsolatban fontos és felelős döntéseket kell meghoznia, és ehhez időre van szüksége.

Szerdán a 24.hu írta meg a társelnökkel kapcsolatos ítéletet. Mint írta, a döntéshozók másodfokon azért büntették meg Szél Bernadettet, mert a választás előtt engedély nélkül tárgyalt az ellenzéki együttműködésről. A cikk szerint az etikai bizottság ugyanakkor teljesen érthetetlenné tette a döntését azzal, hogy a társelnöknek az eltiltása ellenére nem kell lemondania a posztjáról.

Budapest, 2018. június 29. Szél Bernadett, a Lehet Más a Politika frakcióvezetője, a párt társelnöke felszólal a 2019. évi központi költségvetés általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. június 29-én. MTI Fotó: Soós Lajos

Szél Bernadett, a Lehet Más a Politika frakcióvezetője (Fotó: MTI/ Soós Lajos

Csütörtökön a párt frakcióvezető-helyettese, Demeter Márta sem tudott arra válaszolni, hogy hogyan maradhat az ítélet ellenére Szél Bernadett társelnök, ha a jövőben már kongresszusi küldött sem lehet. Szerinte az etikai bizottság döntése teljesen világos.

Az ellenzéki egyeztetések miatt Ungár Pétert eltiltották három évre párttisztségtől. Az LMP országos elnöksége tagjának a Ron Werber kampánytanácsadó szerződése miatt is felelnie kell. Ungár nem reagált a döntésre.

Schmuck Erzsébetet, a párt volt kampányfőnökét kétéves eltiltással sújtotta a testület.

Kassai Dánielt kizárták a pártból, amiért visszalépett a kampányban az MSZP-s Kunhalmi Ágnes javára. A politikus közösségi oldalán a döntésre úgy reagált: „azért várta meg az ítéletet, mert szerette volna, ha az LMP kiállítja saját magáról a bizonyítványát.” A munkáját pedig –  mint írta – Hadházy Ákossal folytatja.

Néhány párttag büntetését enyhítette az etikai bizottság. Sallai Róbert Benedek – akinek Hadházy Ákossal tettlegességig fajult a konfliktusa – a kizárás után ismét a párt tagja lehet.

Sallai R. Benedek a döntés után közösségi oldalán úgy fogalmazott: az első gondolata az volt, hogy önként kilép a pártból. Nem tudja ugyanis, hogy érdemes-e még energiát befektetni egy jobb sorsra érdemes politikai formációba, vagy tényleg ideje elengedni, és rájönni: az LMP már nem javítható. Emellett arra is kitért, hogy szerinte enyhe szankciót hoztak Szél Bernadett-tel szemben.

A párt frakcióvezető-helyettese továbbra sem tagja még az LMP-nek. Demeter Márta tagfelvételét az alapszervezetében ugyanis megvétózták, bár a képviselő szerint az eljárás még folyamatban van. Demeter Márta továbbra is a legjobb döntésnek tartja az LMP-hez való csatlakozását.

hirado.hu - M1
Címkék:
  • Infantilizmus a parlamentben
    A gyönyörű épületet nem bohócoknak tervezte Steindl Imre, az építők, a művészek nem azért formálták csodálatosra, hogy hígvelejűek tombolhassanak benne „szabadon”, brekeghessenek, röföghessenek, nyeríthessenek.
  • Séta egy holland zöldinnel
    Írni, véleményt mondani, okoskodni nem olyan nehéz, de ha itt vagyok kettesben valakivel, akiről és akinek beszélni kellene, óvatosabb az ember.
  • Tovább tart az erőszak – ismét rendőrökre támadtak az ellenzéki tüntetők
    A Munka Törvénykönyvének módosítása ellen tüntettek csütörtök este Budapesten. A demonstráció több órán át békésen zajlott, de este a Budapesti Rendőr-főkapitányság már azt közölte: a tüntetők agresszívvé váltak, ködgyertyát dobtak a rendőrökre, akik könnygázzal válaszoltak.
  • Szigorodhatnak a fegyelmi szabályok az Országgyűlésben
    Anarchiába hajló, eszetlen rendbontás történt szerdán az Országgyűlésben és a Parlament előtti téren – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Inforádió Aréna című műsorában csütörtök este. A házelnök úgy látja, a történtek felvetik annak igényét, hogy áttekintsék a parlamenti fegyelmi rendelkezéseket.
  • Gulyás: a migránsvízum növeli a terrormerényletek veszélyét
    A migránsvízum növeli a terrorveszélyt, növeli a kockázatát annak, hogy a strasbourgihoz hasonló, migrációs hátterű terrorcselekmények történjenek Európában - mondta a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
MTI Hírfelhasználó