Késes támadás egy autóbuszon Lübecknél
2018. július 20. 16:35

Tizenketten könnyebben, ketten pedig súlyosan megsebesültek egy távolsági buszon történt késes támadásban a németországi Lübeckben - jelentette pénteken a Bild című német tömeglap.

A rendőrség egyelőre nem erősítette meg a Bildnek, hogy a támadás sebesült áldozatokat követelt volna. A helyi Lübecker Nachrichten (LN) című lapnak a rendőrség úgy nyilatkozott, hogy halottja egészen biztosan nincs a támadásnak. A busz Lübeck Kücknitz nevű városrészében egy buszmegállónál állt meg, a rendőrök nagy erőkkel vonultak ki, és lezárták a környéket.

"Az utasok sikoltozva ugráltak le a buszról. Szörnyű volt. A tettesnél konyhakés volt" - mondta el egy helyi lakó a helyi újságnak.

"Az egyik áldozat éppen át akarta adni a helyét egy idős hölgynek, amikor a támadó mellbe szúrta. Vérontás volt" - nyilatkozott az egyik utas.

Der Linienbus, in dem sich die Gewalttat ereignete. Rettungskräfte sind mit einem Großaufgebot vor Ort

Foto: TNN

Szemtanúk elmondása szerint egyetlen elkövető volt, aki a földre dobta a hátizsákját, majd kést rántott, és a Travemündébe tartó busz utasaira támadt. A busz vezetője azonnal megállította a járművet, kinyitotta az ajtókat, és így az emberek le tudtak menekülni a buszról. Szemtanúk mondták azt is, hogy a földre dobott hátizsák füstölt. Egy szemtanú a lapnak azt is elmesélte, hogy éppen a közelben volt egy járőrautó, és a rendőrök észrevették, hogy mi történik, és a támadót őrizetbe vették. Az LN úgy tudja: az elkövető egy harmincas évei közepén járó iráni férfi.

A rendőrség egyelőre nem nyilatkozott arról, hogy mi lehetett az elkövető indítéka.

Die Polizei sperrte den Tatort großräumig ab

Foto: TNN

Lübecki főügyészség: nem zárható ki a terrorista indíték sem

A lübecki főügyészség közlése szerint a távolsági buszon történt késes támadás elkövetése kapcsán egyelőre semmi sem zárható ki, így a terrorista indíték sem.

Ulla Hingst, a lübecki főügyészség szóvivője pénteken délután közölte, hogy a támadó egy fiatal férfi, akinek személyazonosságát még nem sikerült megállapítani. A szóvivő szerint a támadót a busz utasainak sikerült ártalmatlanítaniuk.

Az elkövetőt őrizetbe vették. A helyszínre tűzszerészek is kiérkeztek, hogy egy gyanús hátizsákot megvizsgáljanak a járművön.

Legfrissebb értesülések szerint nyolcan sebesültek meg a támadásban, hárman közepesen súlyos, öten pedig könnyebb sebeket kaptak.

Rettungskräfte versorgen die Opfer des Messer-Angriffs

Foto: TNN

MTI
Címkék:
  • Antall József és Sargentini
    Amikor nagy a zűrzavar, a cosmos helyett chaos van, amikor a szervezetlen rotyogás uralkodik, nem árt, ha fogódzót keresünk.
  • Szögi Lajos-emléknap
    Nem szép a történet, és nem lehet neki semmilyen fölemelő jelleget adni, nem mutatható fel körülötte jövőbemutató érték.
MTI Hírfelhasználó