Sok LMP-s nem is tudja, mit csinál az afgán szakértő
2018. július 21. 22:56

Csárdi Antal kiváló munkatársként jellemezte Janan Mirwaist, az LMP afgán származású külsős szakértőjét. Más LMP-sek viszont nem pontosan tudják, milyen munkát is végez náluk a férfi. Janan Mirwais még januárban egy videóinterjúban azt mondta: az a nagy szerencséjük, hogy Magyarországon nincs viszonylag nagy muszlim kolónia. Az M1 híradója szerette volna megkérdezni, hogyan értette ezt a mondatot, a szakértő azonban nem akart nyilatkozni.

Kiváló kollégájuk Janan Mirwais – jelentette ki az LMP afgán származású tanácsadójáról szombaton a párt országgyűlési képviselője. Csárdi Antal újságírói kérdésre azt is elmondta: Mirwais egyebek mellett jogi tanácsokkal látja el pártjukat, sőt, neki személy szerint a barátja is.

Csárdi Antallal ellentétben nem minden LMP-s tudja, hogy pontosan milyen munkát is végez náluk az afgán származású szakértő. Janan Mirwais már 2017 júniusa óta tanácsokkal látja el a pártot. Rendszeresen kíséri a párt politikusait, és gyakran végighallgatja az LMP sajtótájékoztatóit is. Így szombaton is ott ült a párt sajtótermében.

Az afgán származású férfit Szél Bernadett a Nemzetbiztonsági Bizottság munkájába is megpróbálta bevonni, de az átvilágításnál az Alkotmányvédelmi Hivatal nemzetbiztonsági kockázatot állapított meg nála.

A Magyar Idők legutóbb arról írt, hogy az afgán származású szakértő maximálisan elkötelezett a migránsok felé. 2013-ban például, amikor nem engedték be egy budapesti szórakozóhelyre, perre vitte az ügyet. A bírósági tárgyaláson azt követelte, hogy a klub szervezzen egy úgynevezett menekültbulit, ahová kifejezetten bevándorlókat várnak.

Januárban pedig egy videóinterjúban arról is beszélt, szerinte épp az radikalizálhatja a muszlim közösséget, ahogy a kormány meg akarja védeni az ország identitását.

Az M1 szombaton szerette volna megkérdeni Janan Mirwaistól, mit értett azon a fordulaton, miszerint „szerencséjük, hogy Magyarországon nincs viszonylag nagy muszlim kolónia”, a szakértő azonban nem kívánt nyilatkozni.

Csárdi Antal az újságíróknak annyit reagált: szerinte a mondat lényege az, hogy a gyűlöletre gyűlölet a válasz. Ugyanakkor arra is kíváncsi volt az M1, hogy mi a véleménye Csárdi Antalnak arról, hogy bár több nyugat-, vagy észak-európai országban befogadó a politika, a muszlim közösségek mégis radikalizálódnak. Erre úgy reagált: jól látható, hogy ez a kérdés még nincs lezárva, sem uniós, sem világszinten. Véleménye szerint a mindenkori kormánynak, így a magyar kormánynak is elsődleges feladata és felelőssége, hogy a helyben élőt, tehát Magyarország biztonságát garantálják.

Az Europol legutóbbi adatai azt mutatják: tavaly hatvanketten haltak meg Európában az iszlamista merényletekben, Egy évvel korábban, a 2016-os támadásokban százharmincöt embert öltek meg a szélsőségesek, 2015 novemberében pedig csak a párizsi terrortámadásokban halt meg százharminc ember.

hirado.hu - M1
Címkék:
  • A Szent Péter-i Európa védelme
    Belülről akarják felrobbantani – vagy talán inkább szétmállasztani – a szellemi birodalmat, hosszú ideje, ám most egyfajta végkifejlet látszik közeledni.
  • Orbánt támadja egy lenini hasznos idióta
    Most a populista jelző – nem is címkéjével, hanem – bunkójával ütik le azokat, akik másként gondolkoznak, mint a Központ.
  • Orbán: Magyarországon az történik, amit a magyarok akarnak
    Arra kéri a magyar embereket Orbán Viktor miniszterelnök, hogy ha szeretik a hazájukat, ha ki akarnak állni a hazájuk érdeke mellett, vegyenek részt a május 26-i európai parlamenti (EP) választáson. "Mutassuk meg Brüsszelnek, álljunk ki Magyarország mellett" - fogalmazott a kormányfő a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
  • A kereszténydemokrácia esélyei az Európai Néppártban
    A KDNP egyelőre teljes jogú tagként marad a pártcsaládban, és küzd a kereszténydemokrata célokért. A döntés hátteréről és a kereszténydemokrata politizálás európai szintű lehetőségeiről kérdezte a Gondola Harrach Pétert, a KDNP alelnökét, parlamenti frakcióvezetőjét.
  • Konferencia - Csak erős nemzetek adhatnak választ a kihívásokra
    Kizárólag erős nemzetek alkotta erős Európa adhat megfelelő választ a kor nagy kihívásaira, köztük a migrációs válságra - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter vasárnap, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) budapesti migrációs konferenciáján.
MTI Hírfelhasználó