Bukovinai székely keresztelő és mulatság Bonyhádon
2018. július 22. 11:31

Bukovinai székely keresztelőt és bukovinai mulatságokat mutatnak be négy nemzetiség tánccsoportjai a Bukovinai Találkozások Nemzetközi Folklórfesztiválon, amelyet idén 29. alkalommal rendeznek meg Bonyhádon.

Az augusztus 3-án kezdődő, kétnapos programon a bukovinai székelyek huszonhat magyarországi hagyományőrző csoportja mellett részt vesznek a Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület, a Madélfalvi Ifjúsági Tánccsoport és a Dévai Szivárvány Nyugdíjas Klub tagjai, Bukovina egykori nemzetiségeinek folklórját pedig egy-egy lengyel és román, valamint két ukrán táncegyüttes képviseli.

A fesztivált nyitó színpadi előadás a Vörösmarty Mihály Művelődési Központban a bukovinai székely keresztelőhöz kapcsolódó szokásokat mutatja be - mondta Illés Tibor, a rendező Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének elnöke az MTI-nek. A műsorban megjelennek a keresztelő archaikus rétegei, a hozzá fűződő hiedelmek és a székelyek vallási szokásai - tette hozzá. Az előadásban részt vesznek a keresztelési ajándékként táncukat hozó külföldi együttesek is.

Augusztus 4-én a hagyományőrző csoportok felvonulása után a bukovinai nemzetiségek mulatságaiból kap ízelítőt a közönség. A székely szokások közül bemutatják a - Moldvában munkát vállalt székelyek hazatérésének örömére rendezett - "molduvázást", a katonabúcsúztatást és a húsvéti ünnepkörhöz tartozó nagyszombati határkerülést.

A művelődési házban a Csurgó zenekar és Radák János közreműködésével rendezendő táncház zárja a programot. A fesztiválon két kiállítást is láthat a közönség: a Mátyás király-emlékév alkalmából Bonyhádon mutatják be a Mátyás király - mecénás és katona című tárlatot, illetve a völgységi városba érkezik a Szabadkai Városi Múzeumnak a bukovinai székelyek bácskai éveit bemutató kiállítása.

A folklóreseményt, amelyen a soknemzetiségű tájegységből a 20. században elszármazott népcsoportok hagyományőrzői találkoznak, 1990 óta évente rendezik meg több helyszínen. Idén két lengyelországi eseményen, illetve Ukrajnában és Romániában képviselik magyar hagyományőrzők a bukovinai székely kultúrát.

MTI
Címkék:
  • Antall József és Sargentini
    Amikor nagy a zűrzavar, a cosmos helyett chaos van, amikor a szervezetlen rotyogás uralkodik, nem árt, ha fogódzót keresünk.
MTI Hírfelhasználó