Vívó-vb - A negyeddöntőig jutottak a magyarok
2018. július 22. 14:01

A negyeddöntőig szépen menetelt, ott viszont vereséget szenvedett a magyar válogatott három alapembere a kínai vívó-világbajnokságon, Vuhsziban: Szász-Kovács Emese és Szatmári András hatodik, Szilágyi Áron hetedik lett.

Vasárnap a női párbajtőrözők és a férfi kardozók egyéni versenyének 64-es tábláján zajlottak a küzdelmek, ahova a három kiemelt magyar selejtező nélkül került fel.
A Rio de Janeiróban olimpiai bajnok Szász-Kovács svéd és francia ellenfelét biztosan győzte le, a román Maria Udreánál egy tussal bizonyult jobbnak, majd a negyeddöntőben ugyancsak eggyel kikapott a svájci Laura Staehlitől.

A kardban címvédő Szatmári kazah, japán és olasz vívón keresztül jutott el a legjobb nyolcig, ahol az orosz Kamil Ibragimov állított meg. A Londonban és Rióban is olimpiai aranyérmes Szilágyi török, román és francia kardozót vert meg az első három fordulóban, az amerikai Eli Dershwitztől viszont vereséget szenvedett.

Budai Dorina a 28., Kun Anna a 64., a főtábláról lemaradt Szabó Réka pedig a 75. helyen végzett, míg Gémesi Csanád 32., a "selejtezőben ragadt" Decsi Tamás 66. lett.
    
Eredmények (a vb honlapjáról):
    női párbajtőr:

    a 64 között:
Szász-Kovács Emese-Asa Linde (svéd) 15-11
Budai Dorina-Olivija Masalo (litván) 15-5
Mara Navarria (olasz)-Kun Anna 15-9
    a 32 között:
Szász-Kovács - Marie-Florence Candassamy (francia) 15-10
Olena Krivicka (ukrán)-Budai 15-6
    a 16 között:
Szász-Kovács - Maria Udrea (román) 11-10
    a negyeddöntőben:
Navarria-Katrina Lehis (észt) 15-9
Laura Staehli (svájci) - Szász-Kovács 14-13
Courtney Hurley (amerikai)-Coraline Vitalis (francia) 15-10
Ana Maria Popescu (román)-Krivicka 15-11

az elődöntőben:
Navarria-Staehli 15-8
Popescu-Hurley 14-13
 döntő:
Navarria-Popescu 13-9

A végeredmény: 1. Mara Navarria, 2. Ana Maria Popescu, 3. Laura Staehli és Courtney Hurley, ...6. Szász-Kovács Emese, ...28. Budai Dorina, ...64. Kun Anna, ...75. Szabó Réka

    férfi kard:

    a 64 között:
Szatmári András-Nurzsan Karim (kazah) 15-7
Szilágyi Áron-Enver Jildirim (török) 15-13
Gémesi Csanád-James Honeybone (brit) 15-13
    a 32 között:
Szatmári-Josida Kento (japán) 15-13
Szilágyi-Alin Badea (román) 15-11
Daryl Homer (amerikai)-Gémesi 15-8
    a 16 között:
Szatmári-Enrico Berre (olasz) 15-13
Szilágyi-Bolade Apithy (francia) 15-10
    a negyeddöntőben:
Kim Jung Hvan (dél-koreai)-Gu Bon Gil (dél-koreai) 15-10
Kamil Ibragimov (orosz)-Szatmári 15-9
Eli Dershwitz (amerikai)-Szilágyi 15-11
Kim Jun Ho (dél-koreai)-Faresz Ferjani (tunéziai) 15-13

az elődöntőben:
Kim Jung Hvan-Ibragimov 15-13
Dershwitz-Kim Jun Ho 15-14
döntő:
Kim Jung Hvan-Dershwitz 15-11

A végeredmény: 1. Kim Jung Hvan, 2. Eli Dershwitz, 3. Kamil Ibragimov és Kim Jun Ho, ...6. Szatmári András, 7. Szilágyi Áron, ...32. Gémesi Csanád, ...66. Decsi Tamás

MTI
Címkék:
  • Séta egy holland zöldinnel
    Írni, véleményt mondani, okoskodni nem olyan nehéz, de ha itt vagyok kettesben valakivel, akiről és akinek beszélni kellene, óvatosabb az ember.
  • Stratégiai rasszizmus
    Ismét kiderült, hogy a spekulánsi szervezetek számára a terrormigránsok fontosabbak, mint az európai gyermekek.
  • Orbán: Antall József nem adta fel sosem a célját
    Antall József öröksége, hogy a kedvezőtlen erőviszonyok ellenére sem adta fel sosem a célját, hogy visszavezesse Magyarországot a kommunizmus előtti önmagához - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden az Országházban.
  • Szirt a habok közt
    Surján László, a Kereszténydemokrata Néppárt volt országgyűlési képviselője, a KDNP tiszteletbeli elnöke Antall József kormányában népjóléti miniszterként szolgált. Személyes visszaemlékezésével tisztelgünk a szocialista diktatúra időszaka utáni első szabadon választott kormány 25 éve elhunyt miniszterelnöke előtt.
  • Az egyház nagyon is a modern világ része
    Prőhle Gergely immáron harmadik ciklusát kezdi meg a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelőjeként, vele beszélgettünk kereszténységről, hitről, az evangélikus egyház jelenéről, az adventről és arról, hogyan tudnak a hívők segíteni a migrációs válságban. Egyáltalán: kell-e segíteni?
MTI Hírfelhasználó