Tízezrek tüntettek Münchenben a CSU ellen
2018. július 22. 17:38

Több tízezer tiltakozó vonult az utcára vasárnap Münchenben, hogy a Keresztényszociális Unió (CSU) bajor konzervatív párt jobbra tolódása és a közbeszéd eldurvulása ellen tiltakozzanak.

A rendőrségi jelentés és Süddeutsche Zeitung című müncheni lap legalább 20 ezer résztvevőről ír, de a szervezők ötvenezresre becsülik a tömeget.

Az emberek elsősorban a CSU jobbra tolódása és a közbeszéd eldurvulása ellen emelték fel a hangjukat. A tiltakozást több mint 130 szervezet kezdeményezte, köztük olyanok, amelyek menekültek támogatásával foglalkoznak, béke- és demokráciapárti aktivisták és a szexuális kisebbségek szervezetei is ott voltak a szervezők között.

Színházi dolgozók, értelmiségiek, keresztény szervezetek és szakszervezetek is kiálltak az esemény mellett. A szociáldemokraták, a zöldek, a Baloldal nevű párt és a Kalózpárt is csatlakozott a kezdeményezéshez, melynek jelszava arra utal, hogy a tiltakozóknak elegük van a hecckampányokból. Együtt a félelem politikája ellen - hirdették az esemény honlapján a szervezők.

Tausende demonstrieren gegen CSU-Politik

Foto: LUKAS BARTH-TUTTAS/EPA-EFE/REX/Shutterstock

A kezdeményezők név szerint is kiemelték Horst Seehofert, a CSU vezetőjét, szövetségi belügyminisztert, Markus Söder CSU-s bajor miniszterelnököt és Alexander Dobrindtot, a CSU frakcióvezetőjét, akik szerintük felelőtlen, megosztó politikát folytatnak. A tiltakozók szerint meg kell védeni a demokratikus alapértékeket, nem szabad kriminalizálni a menedékkérőket és nem szabad táborokba zárni őket. Úgy vélik, hogy ehelyett a politikusoknak az oktatással, az időskori szegénységgel és az "egészségügyi vészhelyzettel" kellene foglalkozniuk.

A CSU a kezdeményezésre ellenkampánnyal válaszolt. München belvárosában plakátok jelentek meg, amelyek a politikai normalistást hirdetik és azt üzenik a tiltakozóknak, hogy Bajorország nem hagyja felheccelni magát. A párt a közösségi médiában arra is felhívta a figyelmet, hogy a CSU évtizedek óta csak azt tartja szem előtt, hogy mi a legjobb Bajorországnak.

MTI
Címkék:
  • Séta egy holland zöldinnel
    Írni, véleményt mondani, okoskodni nem olyan nehéz, de ha itt vagyok kettesben valakivel, akiről és akinek beszélni kellene, óvatosabb az ember.
  • Stratégiai rasszizmus
    Ismét kiderült, hogy a spekulánsi szervezetek számára a terrormigránsok fontosabbak, mint az európai gyermekek.
MTI Hírfelhasználó