Irakból elrabolt műkincseket szolgáltat vissza London
2018. augusztus 9. 16:56

Irakból Szaddám Huszein diktátor bukása után elrabolt ötezer éves műtárgyak egy kisebb gyűjteményét szolgáltatja vissza Nagy-Britannia, miután a British Museum szakembereinek aprólékos munka után sikerült meghatározniuk a műkincsek származási helyét - jelentették be csütörtökön Londonban.

A régészeti kincseket a londoni rendőrség foglalta le egy műkereskedőtől, de dokumentumok híján semmiféle támpont nem volt velük kapcsolatban. Régészeknek végül sikerült megállapítaniuk, hogy a leletek, köztük kerámiák, az ókori Sumer egyik jelentős településéről származnak. A mai Irak déli részén fekvő Ningírszu az egyik legrégebbi város a világon, ahonnan írásos emlékek kerültek elő.

A kincseket pénteken ünnepélyes keretek között adják át Irak londoni nagykövetének, aki a The Guardian című lap szerint méltatta a British Museum munkatársait az Irakból elrabolt műkincsek azonosítására és visszaszolgáltatására tett erőfeszítéseikért. Mint mondta, az Irak és az Egyesült Királyság közötti együttműködés létfontosságú az iraki kulturális örökség megóvásához.

A tellói lelőhely, ahol Ningírszu is fekszik, manapság védett helyszín, nemcsak a megújult iraki műkincsvédelmi rendőrség, hanem egy helyi törzs által is.

A British Museum szakértői remélik, hogy módszereiket felhasználva fel lehet térképezni az igazán különleges lelőhelyeket és a műkincsek típusait, ezáltal pedig nagyban meg lehet nehezíteni a fosztogatók dolgát.

Hartwig Fischer, a világhírű londoni múzeum igazgatója az iraki kollégáikkal az utóbbi években rendkívül szilárddá vált kapcsolatok jelképének tekinti a kincsek visszaszolgáltatását. A British Museum régóta közreműködik az iraki régészeti kincsek megóvásában, 2015-ben pedig képzési programot indított az iraki szakembereknek a legújabb technológiák alkalmazására, hogy jobban tudják dokumentálni az Irakban fellelhető kincseket.

MTI
Címkék:
megmondó
Amikor nagy a zűrzavar, a cosmos helyett chaos van, amikor a szervezetlen rotyogás uralkodik, nem árt, ha fogódzót keresünk.
  • Szögi Lajos-emléknap
    Nem szép a történet, és nem lehet neki semmilyen fölemelő jelleget adni, nem mutatható fel körülötte jövőbemutató érték.
  • Az ellenzék mélységes kútjai
    Ehhez elég volt a török államfő látogatása és máris kiderült, hogy milyen fantasztikus rejtett szellemi tartalék van a magyar ellenzékben.
  • Kilépett a parlamentből… vagyis…
    Noha a Flaszterparaszt szellemi variabútorzata meglehetősen szerény: egy Lenin-képből és egy szalmazsákból áll, ezt variálja.
  • Szónok a térről
    A mai magyar baloldali ellenzéket meg a klasszikus retorikai alapfogalmakat és művelőiket persze nem illő összevegyíteni.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI