Marosvásárhely - kész az újraalapításáról szóló rendelet
2018. augusztus 10. 11:43

Megjelent a romániai közoktatási minőségbiztosítási hatóság (ARACIP) honlapján pénteken a helyi hatóságok által tavaly felszámolt marosvásárhelyi római katolikus gimnázium (újbóli) megalapításáról, illetve ideiglenes akkreditálásáról szóló miniszteri rendelet.

A csütörtöki keltezésű rendeletet Valentin Popa, a bukaresti szociálliberális PSD-ALDE kormány oktatási minisztere írta alá.

Az iskola önálló jogi intézményként fog működni azokkal a már korábban elindult osztályokkal, amelyeket - a 2015-ös iskolaalapítás törvényességét megkérdőjelező ügyészségi eljárás nyomán - a tanfelügyelőség a Bolyai Farkas Elméleti Líceumhoz sorolt.

Az újraalakuló magyar tannyelvű tanintézmény az 1948-ban államosított jogelődje által használt "II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium" nevet veszi fel, a végleges akkreditáció megszerzésének határideje pedig az első évfolyamok végzése után három évvel (2025-2026) jár le. Ha addig az iskola nem kapja meg az ARACIP-tól a végleges működési engedélyt, akkor nem lesz joga többé cikluskezdő (első, ötödik és kilencedik) osztályokat indítani, illetve líceumi felvételit szervezni, és a tanintézetet fokozatosan felszámolják.

A miniszteri rendelet szerint a katolikus iskolának továbbra is az - egyháznak visszaszolgáltatott - marosvásárhelyi épületegyüttes B szárnyában biztosítanak helyet, a főépületben ugyanis a román tannyelvű Unirea Főgimnázium működik.

A marosvásárhelyi iskolaügy rendezését a magyar kormány is sürgette, az ügy megoldására pedig több ízben is ígéretet tett Liviu Dragnea, a Romániában kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek.

A helyi hatóságok által tavaly felszámolt magyar tannyelvű oktatási intézmény újraalapítását korábban törvénnyel próbálta elérni az RMDSZ, a szociálliberális kormánykoalíció által támogatott jogszabályt azonban az alkotmánybíróság a jobbközép ellenzék óvásának helyt adva márciusban megsemmisítette.

A PSD-ALDE koalícióval a parlamentben együttműködő RMDSZ ezek után a kormánytól kérte az iskola újraalapítását. Ehhez egy júniusban elfogadott sürgősségi kormányrendelet teremtette meg a jogalapot, amely - az oktatási kerettörvényt módosítva - lehetővé tette, hogy az oktatási minisztérium a szülők, menekültek, elismert egyházak vagy parlamenti képviselettel rendelkező kisebbségi szervezetek kérésére közbelépjen, ha a helyi hatóságok nem biztosítják "az igényeknek megfelelő módon" az említettek oktatással kapcsolatos alapvető jogait. A miniszteri rendelet rögzíti, hogy az új iskolát Marosvásárhely önkormányzatának alanyi jogon be kell illesztenie az iskolahálózatba.

A miniszteri rendelet kibocsátásáról csütörtöki hírlevelében beszámoló RMDSZ szerint szeptembertől újraindulhat a tanítás a marosvásárhelyi magyar nyelvű római katolikus gimnáziumban.

MTI
Címkék:
  • „Tudományos” látásmód
    Ilyen körülmények között lefordíthatjuk-e Lenint magyar pénzből angolra?
  • Eltüsszentett forradalom
    Tényleg feltámadt a baloldali ellenzék, legalábbis sok éves tespedését felszámolva mintegy varázsütésre in concreto a tettek mezejére lépett.
  • Novák Katalin bocsánatkérésre szólította fel a svéd szociális minisztert
    Bocsánatkérésre szólította fel a svéd szociális minisztert a családvédelmi akcióterv kapcsán tett kijelentései miatt Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, a Fidesz alelnöke a Magyar Hírlap szombati számában közzétett nyílt levelében.
  • Orbán Viktor most is ellenzékben van, csak európai színten
    Nincs olyan, hogy európai nép, a Nyugat pedig soha nem tanulta meg Kelet-Európát – mondja Schöpflin György a Mandinernek. A 15 év után visszavonuló fideszes néppárti EP-képviselőt az uniós évek tapasztalatairól, a Budapest-Brüsszel vitákról, a Brexitről és az EP-választás kilátásairól kérdeztük.
  • Erős családok nélkül nincs sikeres Magyarország
    Erős családok nélkül nem létezhetnek helyi közösségek, ezek nélkül pedig nincs sikeres Magyarország, amely képes felelősséget vállalni a világ bármely pontján élő magyarok iránt – mondta az Országgyűlés alelnöke szombaton az Országházban, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének családi napján.
MTI Hírfelhasználó