Végső búcsú Szepesi Györgytől
2018. augusztus 15. 13:31

A Farkasréti temetőben szerdán elbúcsúztatták Szepesi Györgyöt, a július 25-én 96 éves korában elhunyt legendás sportriportert.

A gyászolók között családtagjai mellett egykori kollégái, barátai, tisztelői, valamint a sportolók képviseletében elsősorban volt labdarúgók rótták le tiszteletüket Szepesi György előtt. Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetsége elnöke elmondta, Orbán Viktor miniszterelnök a temetésen személyesen nem tudott megjelenni, de üzenet küldött a családnak, melyet a szűkkörű családi búcsúztatáson olvastak fel a hozzátartozóknak.

A Magyar Labdarúgó Szövetség nevében Berzi Sándor alelnök hangsúlyozta, hogy mindig kitüntető volt számára Szepesi György társaságát élvezni, akinek szakmai életútja igen sokrétű volt, intelligenciája és felkészültsége pedig irigylésre méltó.

"Hangja, egyéni stílusa elvarázsolta hallgatóit. Munkabírása, alázata példaként emelte őt a fiatal pályatársak elé" - mondta Berzi, hozzátéve, az Évszázad mérkőzésének teljes felvételét 1993-ban a 40 éves évfordulóra kapta meg az MLSZ, ami Szepesi rádiós közvetítésével került televíziós adásba, s így vált kerek egésszé. - "A legendás sportriportert csak fizikailag vesztettük el, de lelkünkben élni fog."

Hegyi Iván sportújságíró a 1964-as tokiói olimpia gyerekként átélt közvetítései kapcsán megemlítette, Szepesi hangja és közvetítései a recsegő rádióadáson keresztül, 9000 kilométeren át is hatottak.

"A hangja volt a védjegye, a mikrofon művésze volt" - fogalmazott Hegyi Iván.

D__YT20180815005

Novotny Zoltán, Szepesi György rádiós tanítványa és kollégája beszédet mond A legendás rádiós sportriporter temetésén a Farkasréti temetőben 2018. augusztus 15-én. MTI Fotó: Illyés Tibor

Novotny Zoltán, Szepesi rádiós tanítványa és kollegája az elhunyt mottóját idézte: "ha bármit teszünk, tegyük szenvedéllyel, vagy sehogy".

"Saját példamondatának családja mellett a sportot és rádiót illetően is mindig megfelelt" - mondta a Magyar Sportújságírók Szövetségének tiszteletbeli elnöke.

Novotny megemlékezésében felidézte Szepesi emlékezetes olimpiai közvetítésének szállóigévé lett mondatait, illetve a labdarúgás történetének azon góljait, melyeket Szepesi "tolmácsolt" a magyar nézők és hallgatók felé.

"Többek lettünk általa" - emelte ki Novotny Zoltán.

Szepesi György 1945-ben lett a Magyar Rádió munkatársa, gazdag életpályája során riporterként, tudósítóként, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökként és sportdiplomataként is a magyar sportélet kiemelkedő egyénisége volt.

D__YT20180815001

Gyászolók Szepesi György sírjánál a Farkasréti temetőben 2018. augusztus 15-én. MTI Fotó: Illyés Tibor

MTI
Címkék:
megmondó
Mindig is utáltam, mit utáltam, rühelltem Őszöd bulvárízű interpretálását, majd mély szakmai politológusi magyarázatait.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI