Nem volt külsérelmi nyom az izotópos konténeren
2018. augusztus 16. 15:53

Nem volt külsérelmi nyom, nem sérült meg az a konténer, ami miatt szerdán este le kellett zárni a Liszt Ferenc-repülőteret - mondta Salik Ádám, az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Főosztályának fizikusa csütörtökön az MTI-nek.

Salik Ádám kifejtette, a helyszíni mérések megerősítették, hogy radioaktív anyag nem került a levegőbe, az izotópot szállító konténer sértetlen.

Hozzátette: az ijedtségre az adta az okot, hogy a konténer a környezeténél melegebb volt, ez azonban a szakember szerint természetes, amikor - mint most is - nagy mennyiségű radioaktív anyagot szállítanak. Mint mondta, a konténerben 465 terabecquerel (TBq) mennyiségű irídium-192 izotópot szállítottak.

Szerdán este le kellett zárni a Liszt Ferenc-repülőtér 2B terminálját egy túlmelegedett, izotópot tartalmazó csomag miatt.

A szakember jelezte, az egészségügyben és az iparban használatos radioizotópok szállítására a legmagasabb fokú biztonsági követelmények vonatkoznak, elvileg akkor sem sérülhet meg, ha 30 percig 800 Celsius-fokú égésnek teszik ki, de a csomagolásnak ki kell bírnia, ha 9 méterről egy 500 kilogrammos súlyt ejtenek rá.

Az Izotóp Intézet Kft. munkatársa, Kaszás Gábor szerda este azt közölte az MTI-vel, hogy hozzájuk tartozik a szállítmány. A cég hangsúlyozta, hogy sugárzó anyag szállítása esetén természetes az ilyen jellegű hőmérséklet-emelkedés, vagyis álláspontjuk szerint semmi rendellenes nem történt.

MTI
Címkék:
megmondó
Mindig is utáltam, mit utáltam, rühelltem Őszöd bulvárízű interpretálását, majd mély szakmai politológusi magyarázatait.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI