Dohogott az ellenzék
2018. augusztus 17. 14:40

LMP: cinikusan távol maradt a kormányoldal a parlament ülésétől

Cinikusnak nevezte Csárdi Antal, az LMP országgyűlési képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, hogy a kormányoldal képviselői távol maradtak a parlament rendkívüli üléséről.

 A politikus szerint ezzel nem az ellenzéki pártoknak mondtak nemet, hanem annak a félmillió családnak, amely otthon ápolnak családtagot, vagy amelyet devizahitele miatt a kilakoltatás fenyeget.

A Fidesz-KDNP szövetség arra sem vette a fáradságot, hogy államtitkári szinten legalább egy embert odaküldjön - mondta az ülés után, hangsúlyozva, hogy az Országgyűlés határozatképességének fenntartása a kormányoldal felelőssége.

DK: a rendkívüli ülésről távol maradó kormánypárti képviselők elárulták választóikat

A Demokratikus Koalíció szerint a parlament pénteki, rendkívüli üléséről távol maradó fideszes és kereszténydemokrata képviselők elárulták a választóikat.

Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese példa nélkülinek nevezte, hogy a levezető elnökön és a jegyzőn kívül a Fidesz és a KDNP egyetlen képviselője sem volt jelen, és a napirend előtti hozzászólásokra sem válaszolt senki. Ez a magatartás nagyon világosan mutatja, hogy a kormányoldal hogyan tekint a parlamenti demokráciára és az ország polgáraira - fogalmazott.

Az ápolási díjról és a devizahitelekről szerettek volna vitázni, mert ez a két kérdés sok tízezer ember életét érinti - emelte ki. A kormány csak ígérgeti, hogy javít az ápolási díjból élők viszonyain, de nem cselekszik az ügyben. A devizahitelek ügyében pedig a Fidesznek "annyira tellett", hogy "hazug módon" az ellenzéket hibáztassa, az állampolgárok azonban azt várnák el tőlük, hogy közösen találjanak megoldást - jelentette ki Arató Gergely.

Kérdésre válaszolva azt mondta, a DK kilenctagú frakciójából azért csak négyen vettek részt az ülésen, mert többeknek előre egyeztetett programjuk volt, és "a házelnök úr, természetesen, szokása szerint", úgy tűzte ki az ülés időpontját, hogy nem egyeztetett róla az ellenzékkel.

Jobbik: érzéketlenségéről tett tanúbizonyságot a kormányoldal

Varga-Damm Andrea jobbikos képviselő szerint a társadalommal szembeni érzéketlenségről tett tanúbizonyságot a kormányoldal azzal, hogy nem vett részt az Országgyűlés pénteki rendkívüli ülésén.

Kifogásolta, hogy a kormány még egy államtitkárral sem képviseltette magát az ellenőrzésére hivatott parlament ülésén.

Noha Orbán Viktor, 2010-es nyilatkozatai alapján, jól látta a devizahitel-problémát és a megoldás lehetőségét, az elmúlt nyolc esztendő kormányzati lépései csak arra voltak alkalmasak, hogy a nem érintett társadalmi csoportokkal elhitesse: megoldották a problémát - mondta.

Közölte: a devizahitelek zömét valóban a baloldali kormányok alatt vették fel, de az idő jelentős részében a Fidesz által jelölt Járai Zsigmond vezette a nemzeti bankot, aki a svájci jegybankelnök 2004-es figyelmeztetése ellenére sem akadályozta a konstrukció terjedését.

MTI
Címkék:
megmondó
„Tűzzel, vassal, golyószóróval és börtönnel” – így kell harcolni a „klerikális reakció” ellen. Ezt maga Kádár János fogalmazta meg egy pártgyűlésen.
  • Mindhalálig Őszöd
    Mindig is utáltam, mit utáltam, rühelltem Őszöd bulvárízű interpretálását, majd mély szakmai politológusi magyarázatait.
  • Olaszliszka, Badacsony – ne legyen harmadik
    Megnevezni sem tudjuk a veszélyt: vagy nincsenek szavak, vagy volnának szavak, de azokat nem szabad használni, mert tiltja a PC.
  • Csatlakozás a hősökhöz
    Tényleg rendszerszintű veszély fenyegeti a jogállamiságot, de még mennyire. És azok a hazafiak, a hősök, akik ezt ki merik mondani.
  • Szépséges szerelmetes Judith
    Nagyot alkottál, világpolitikai tényező lettél, és büszke is vagy rá.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI