Instabil lehet a kisebbségi szlovén kormánykoalíció
2018. augusztus 18. 10:41

Ördögh Tibor Balkán-szakértő szerint instabil lehet a szlovén kormánykoalíció.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában azt mondta, Szlovénia demokratikus időszakában nem volt még ilyen hosszú kormányalakítási folyamat, a júniusi választások után szeptember közepén szavazhat a parlament a miniszterekről. A névsorról sikerül majd megállapodni, ugyanakkor az együttműködés instabil lehet - tette hozzá.

Kifejtette: eddig is volt feszültség az öttagú koalíción belül, és a kisebbségi kormányzás miatt további várható, attól függően, hogy mennyire sikerült majd a nagy reformokat végrehajtani. Akár szét is eshet a koalíciós egyezség, ami előre hozott választásokat hozhat, amelyen a jobboldal győzhet - közölte.

MTI - M1
Címkék:
  • Vakulástól látásig
    Mondom, 1998-ban a világ még boldog (?) volt. De eltelt harminc év és most nem vagyunk annyira boldogok. És talán azért nem, mert felébredtünk. Azt nem mondanám, hogy buták voltunk, de mégsem láttunk semmit.
  • Rágalmazás mint politikai művelet
    Egy jelöltet undorító rágalmakkal illetni – ez a „demokrácia” része.
MTI Hírfelhasználó