Bevándorlókra támadtak helyiek egy brazil határvárosban
2018. augusztus 19. 14:54

Venezuelai bevándorlókra támadtak szombaton helyiek Pacaraima brazil határvárosban, mert azt feltételezték, hogy megtámadtak, kiraboltak és leszúrtak egy helyi boltost.

A helyiek eleinte békésen tiltakoztak, de hamarosan gyújtogatni kezdtek, és házi készítésű robbanószerkezetekkel támadtak a venezuelaiakra. Az O Globo brazil hírportál beszámolója szerint a városban élő mintegy kétezer venezuelai nagy részét visszaüldözték a hazájába, hátramaradt holmijukat pedig felgyújtották. Pacaraima polgármestere szerint az erőszakban három ember sérült meg a rendőrök gumilövedékeitől.

A tiltakozás egyik szervezője a G1 brazil hírportálnak azzal büszkélkedett, hogy kiűzték a venezuelaiakat.

Idén már mintegy 17 ezer venezuelai keresett menedéket Brazíliában a hazájában évek óta tartó politikai, társadalmi és gazdasági válság miatt. Többségük Pacaraimánál lépte át a határt, majd onnan utaznak tovább Roraima állam központjába, Boa Vistába és más brazil nagyvárosokba.

A történtek után Venezuela felszólította Brazíliát, hogy védje meg a náluk élő venezuelaiakat. A venezuelai külügyminiszter aggodalmát fejezte ki brazil kollégájának az erőszak és a bevándorlók tömeges elűzése miatt, mert – fogalmazott – ez sérti a nemzetközi jogot.

MTI
Címkék:
megmondó
„Tűzzel, vassal, golyószóróval és börtönnel” – így kell harcolni a „klerikális reakció” ellen. Ezt maga Kádár János fogalmazta meg egy pártgyűlésen.
  • Mindhalálig Őszöd
    Mindig is utáltam, mit utáltam, rühelltem Őszöd bulvárízű interpretálását, majd mély szakmai politológusi magyarázatait.
  • Olaszliszka, Badacsony – ne legyen harmadik
    Megnevezni sem tudjuk a veszélyt: vagy nincsenek szavak, vagy volnának szavak, de azokat nem szabad használni, mert tiltja a PC.
  • Csatlakozás a hősökhöz
    Tényleg rendszerszintű veszély fenyegeti a jogállamiságot, de még mennyire. És azok a hazafiak, a hősök, akik ezt ki merik mondani.
  • Szépséges szerelmetes Judith
    Nagyot alkottál, világpolitikai tényező lettél, és büszke is vagy rá.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI