Kitüntették Washingtonban Magyarországot
2018. szeptember 14. 09:54

A néhai elnök, Ronald Reagan ösztökélésére 1988-ban megalakult Biztonságpolitikai Központ (CSP) nevű amerikai elemzőintézet tüntette ki az üldözött keresztények segítéséért Kereszt Népe díjjal Magyarországot – hangzott el a szervezet laudációjában.

A csütörtökön Washingtonban rendezett gálavacsorán Gregg Mitchell, a Nemzetközi Vallásszabadság Kerekasztal nevű ernyőszervezet társelnöke a laudációban kiemelte Orbán Viktor magyar kormányfő bátorságát és a magyar kormány tettrekészségét az üldöztetést szenvedő keresztények megsegítése érdekében.

Mitchell hangsúlyozta azt is, hogy Magyarország volt a világon az első, amelynek kormánya, még 2016–ban, programot indított a közel-keleti keresztények megsegítésére. Példaértékűnek nevezte a kezdeményezést, leszögezve, hogy több államnak és kormánynak is követnie kellene a magyar modellt.

A kitüntetést Azbej Tristan, a miniszterelnökség üldözött keresztényekkel foglalkozó államtitkárságának vezetője vette át. Köszönőbeszédében az államtitkár hangsúlyozta: az a baj, hogy ma már a politikai korrektség jegyében sokan nem is keresztényüldözésről beszélnek, hanem etno–vallási kisebbségek üldözéséről. Mi kimondjuk, hogy a keresztényeket üldözik, és a keresztény ma a legüldözöttebb vallás a világban – szögezte le Azbej Tristan.

Kitért a szerdai strasbourgi európai parlamenti voksolásra, amelyen megszavazták a magyarországi jogállamiság helyzetéről szóló jelentést, elítélve Magyarországot. A díszvacsora vendégei hangos nemtetszésüknek adtak hangot, majd megtapsolták Azbej Tristant, amikor hozzátette, a jelentés összeállításának és elfogadásának valódi oka az, hogy Magyarország nem hajlandó a tömeges illegális bevándorlás előtt megnyitni a határait.

Azbej Tristan elmondta: a Közel-Keleten élő és létükben fenyegetett keresztény közösségeknek Magyarország a túlélésben segít. Megpróbálunk nem okosabbak lenni azoknál, akik ott élnek, ezért megkérdezzük őket, hogy mire és hogyan van szükségük – fogalmazott. Ismertette az iraki Telszkuf település példáját, ahol a magyar kormány segítségével újjáépítették az Iszlám Állam nevű terrorszervezet által elüldözött több mint kilencszáz keresztény család lerombolt otthonát.

hirado.hu - MTI
Címkék:
megmondó
Mindig is utáltam, mit utáltam, rühelltem Őszöd bulvárízű interpretálását, majd mély szakmai politológusi magyarázatait.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI