Idegen ügynök két kínai állami médiavállalat
2018. szeptember 19. 09:12

Az amerikai igazságügyi minisztérium elrendelte, hogy az Egyesült Államokban is dolgozó két vezető kínai állami médium külföldi ügynökként regisztráltassa magát - jelentette kedd este internetes honlapján a The Wall Street Journal.

A lap értesülései szerint a minisztérium az elmúlt hetekben tudatta a Xinhua hírügynökség és a China Global Television Network (CGTN) televízió képviselőivel, hogy ezt kell tenniük.
 
Az amerikai törvények szerint minden olyan szervezetnek, vállalatnak vagy magánszemélynek külföldi ügynökként kell bejegyeztetnie magát, amely vagy aki külföldi kormányok nevében megpróbálhatja befolyásolni az amerikai politika alakítóit vagy a közvéleményt. Az így regisztráltaknak évente beszámolót kell készítenie bevételeiről és kiadásairól, fel kell tárnia a cég tulajdonosi struktúráját, és a törvény előírása szerinti további információkat is szolgáltatnia kell. Amennyiben külföldi médiavállalatról van szó, akkor a regisztráláshoz csatolni kell írott vagy hanganyagot is.  
 
Elemzők felhívják a figyelmet arra, hogy az igazságügyi tárca akkor hozott döntést erről, amikor Washington és Peking között szélesedőben van a kereskedelmi vita. Donald Trump elnök hétfőn este jelentette be, hogy a kormány 200 milliárd dollár értékű kínai árura vet ki védővámot, mire válaszul Peking kedden közölte, hogy 60 milliárd dollár értékű amerikai termékre vet ki pótvámot. Az Andrzej Duda lengyel államfőével kedden délután tartott közös sajtókonferenciáján Donald Trump ugyan azt hangoztatta, hogy az amerikai kormány kész a tárgyalásokra Kínával, de azt is leszögezte, "nem hagyja, hogy Kína kihasználja" az Egyesült Államokat.
 
A Xinhua, a CGTN és a washingtoni kínai nagykövetség nem kívánta kommentálni a The Wall Street Journal információit.    
 
A lap egyúttal emlékeztetett arra is, hogy az amerikai hatóságok nemrégiben közelebbről is megvizsgálták egyes külföldi médiatársaságok amerikai jelenlétét. Erre azt követően került sor, hogy az amerikai hírszerzés arra figyelmeztetett: két orosz, kormányzati támogatást élvező sajtóorgánum - az RT televízió, illetve a Sputnik rádió és hírügynökség - részese volt a Kreml azon erőfeszítéseinek, hogy megpróbálja befolyásolni a 2016-os amerikai választási folyamatot. Az RT és a Sputnik, tagadva e vádakat, tavaly bejegyeztette magát idegen ország ügynökeként.  
  
Az Egyesült Államokban dolgozó kínai állami médiumot eddig nem ért ilyen vád, de a kongresszusban hónapok óta felvetik a politikusok, hogy a Xinhuának és a CGTV-nek regisztráltatnia kellene magát. Marco Rubio floridai republikánus és Patrick Leahy, vermonti demokrata párti szenátorok ez ügyben még hónapokkal ezelőtt levelet is írtak Jeff Sessions igazságügyi miniszternek.  
 
Három, angol nyelvű kínai lap - a China Daily of Beijing, a People's Daily Overseas és a Xin Min Evening News - amerikai terjesztője már korábban regisztráltatta magát a törvénynek megfelelően.
MTI
Címkék:
  • Videó mint politikai csapásmérés
    Megvan tehát a magyarázat arra: miért viselkednek egyes politikusok – köztük egészen magas pozícióban lévők is – elmebeteg módjára. Miért zúdítják rá a kontinensre a migránsáradatot, a terrorista bandákat. Miért öletik meg társadalmuk tagjait. Zsarolva vannak.
  • Elszállt egy hajó a szélben
    Nehéz megindulás, mit megindulás, megrendülés nélkül beszélni erről a patináns lapról, a baloldali véleményformálók zászlóshajójáról, erről az izé 168 óráról. Nehéz, de mégis meg kell tenni.
  • Orbán Viktor: Korszakos győzelmet arattunk
    Korszakos és rekordgyőzelemnek nevezte a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) választási eredményét Orbán Viktor vasárnap este. "Nekünk Brüsszelben is Magyarország lesz az első" - ígérte a miniszterelnök, a Fidesz elnöke a kormánypártok választási eredményváró központjánál, a Bálna előtti téren.
  • Az összes megyében és Budapesten is nyert a Fidesz-KDNP
    Az ország minden megyéjében és Budapesten is nyert a Fidesz-KDNP – mondta a Nézőpont Csoport vezetője vasárnap este az M1 aktuális csatorna választási műsorában.
  • Semjén Zsolt: Szerbia legelkötelezettebb barátja Magyarország
    Szerbia legelkötelezettebb barátja Magyarország, a magyar kormány mindent megtesz azért, hogy Szerbia előnyös európai uniós csatlakozási szerződést köthessen - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes vasárnap a kívülről felújított szentendrei szerb ortodox székesegyházban.
MTI Hírfelhasználó