Román szankciók egy székelyudvarhelyi iskola ellen
2018. szeptember 19. 18:01

A román oktatási minisztérium ellenőrző testülete szankciókat javasolt a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Szakközépiskola vezetőségével és tanáraival szemben egy nemzeti összetartozás napi megemlékezés miatt - közölte Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő, akit az Agerpres hírügynökség idézett szerdán.

A minisztérium ellenőrző testülete azt követően vizsgálódott július végén, hogy Hargita megye prefektusa bírálta a székelyudvarhelyi iskolát amiatt, hogy a diákok állítólag Nagy-Magyarország térképét rajzolták az udvarra június 4-én, a nemzeti összetartozás napján.

A minisztérium ellenőrző testülete a főtanfelügyelő beszámolója szerint megállapította, hogy a rendezvény "politikai-szeparatista" jellegű volt, ami sérti az oktatási törvény 7-es cikkelyét, amely egyebek mellett kimondja, az iskolákban tilos politikai rendezvényeket tartani.

Megállapították, hogy mind a programon résztvett tanárok, mind az iskola vezetői felelősek azért, hogy a diákokat politikai jellegű tevékenységbe vonták be, és úgy vélik, ilyen rendezvényeknek az iskolában való megtartása törvényes és erkölcsi szempontból egyaránt kifogásolható.

Javasolták a tanfelügyelőségnek, vegye figyelembe az igazgató és aligazgató tevékenységének kiértékelésekor, hogy engedélyezték a diákoknak "politikai-szeparatista" jellegű rendezvényen való részvételét. Az ellenőrző testület azt is javasolja a tanfelügyelőségnek, utasítsa az iskola igazgatótanácsát fegyelmi eljárás indítására a résztvevő tanárok ellen.

A főtanfelügyelő korábban az MTI-nek elmondta: a székelyudvarhelyi tanintézmény vendégül látta a Határtalanul program keretében a magyarországi testvériskoláját, június 4-én az volt az egyik feladata a diákoknak, hogy rajzolják le az udvarra azokat a területeket, ahol jelenetős számú magyar közösségek élnek. A főtanfelügyelő szerint így rajzolódott ki a Nagy-Magyarország térképe.

MTI
Címkék:
  • Séta egy holland zöldinnel
    Írni, véleményt mondani, okoskodni nem olyan nehéz, de ha itt vagyok kettesben valakivel, akiről és akinek beszélni kellene, óvatosabb az ember.
  • Stratégiai rasszizmus
    Ismét kiderült, hogy a spekulánsi szervezetek számára a terrormigránsok fontosabbak, mint az európai gyermekek.
  • Orbán: Antall József nem adta fel sosem a célját
    Antall József öröksége, hogy a kedvezőtlen erőviszonyok ellenére sem adta fel sosem a célját, hogy visszavezesse Magyarországot a kommunizmus előtti önmagához - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden az Országházban.
  • Szirt a habok közt
    Surján László, a Kereszténydemokrata Néppárt volt országgyűlési képviselője, a KDNP tiszteletbeli elnöke Antall József kormányában népjóléti miniszterként szolgált. Személyes visszaemlékezésével tisztelgünk a szocialista diktatúra időszaka utáni első szabadon választott kormány 25 éve elhunyt miniszterelnöke előtt.
  • Megszavazták a humanitárius vízum bevezetését
    Az Európai Parlament (EP) kedden, strasbourgi plenáris ülésén megszavazta a migránsok legális uniós beutazási kereteit rögzítő, humanitárius vízum bevezetését kezdeményező jelentést.
MTI Hírfelhasználó