Bakondi: néha furcsa döntéseket hoz az Európai Bíróság
2018. szeptember 20. 00:56

Nem biztos, hogy automatikusan elutasítják annak az afgán férfinak a menekült-kérelmét, akit azzal gyanúsítanak, hogy szexuálisan bántalmazott egy nőt Budapesten, mondta a Hír TV-ben Bakondi György.

A bíróság dönt majd arról, hogy hány évre utasítják ki azt az afgán férfit Magyarországról, akit azzal gyanúsítanak, hogy korábban szexuálisan bántalmazott egy nőt egy belvárosi gyroszos mosdójában, mondta el a Hír TV Magyarország élőben című műsorában Bakondi György, a miniszterelnök főtanácsadója.

S.B. Ahmadnek azóta két újabb áldozata jelentkezett a rendőrségen, a hatóságok végül Linz környékén egy Frankfurtba tartó vonaton igazoltatták, majd fogták el.

Bakondi György a műsorban emlékeztetett: nem menekült, hanem oltalmazotti státuszban lakott Fóton a gyanúsított – egyedül érkezett kiskorúként az országba. Az oltalmazotti státusz jelentése, hogy ideiglenesen, a visszautazásig kap segítséget. „Az akkori jogi helyzetnek megfelelően a magyar hatóság, magyar jogszabály alapján hozott döntése szerint kerülhetett ő Fótra, azóta a jogszabály változott, aki biztonságos országból érkezik, az ott is megfelelő védelemben tud részesülni” – hangsúlyozta a főtanácsadó a Hír TV-ben.

Kitért rá, jelentkezett egy hölgy, aki ellen ugyancsak erőszakot követett el. Ezt majd a nyomozásnak kell tisztázni, hogy mi is történt. „Mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, mindaddig, ameddig büntetőeljárásban be nem bizonyítják, hogy ő elkövetett valamit” – szögezte le a főtanácsadó.

„Ha, és amennyiben majd a kiadatásra sor kerül és a magyar hatóságok az ügyet részleteiben, nyomozás keretében fogják tisztázni, akkor majd meglátjuk, hogy mi lesz ennek az eredménye. Az, hogy ez milyen hatással van az oltalmazotti státuszára, azt részben a bíróság fogja kimondani: 10 évre, esetleg több időre kiutasítják Magyarországról, az egy tiszta jogi helyzet” - magyarázta Bakondi György.

A főtanácsadó rámutatott: az elmúlt időszakban volt arra is példa az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatában, amikor kimondták, hogy egy hasonló ügyben, amikor valaki szintén egy nő elleni erőszakos cselekményt követett el, nem lehet automatikusan elutasítani a menekült-kérelmét, hanem attól még a helyzetét külön el kell bírálni. Ezt a bírói döntést mi egy kicsikét furcsálltuk – tette hozzá Bakondi György.

Az adás megtekinthető az alábbi linkre kattintva.

HírTV
Címkék:
  • Séta egy holland zöldinnel
    Írni, véleményt mondani, okoskodni nem olyan nehéz, de ha itt vagyok kettesben valakivel, akiről és akinek beszélni kellene, óvatosabb az ember.
  • Stratégiai rasszizmus
    Ismét kiderült, hogy a spekulánsi szervezetek számára a terrormigránsok fontosabbak, mint az európai gyermekek.
  • Orbán: Antall József nem adta fel sosem a célját
    Antall József öröksége, hogy a kedvezőtlen erőviszonyok ellenére sem adta fel sosem a célját, hogy visszavezesse Magyarországot a kommunizmus előtti önmagához - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden az Országházban.
  • Szirt a habok közt
    Surján László, a Kereszténydemokrata Néppárt volt országgyűlési képviselője, a KDNP tiszteletbeli elnöke Antall József kormányában népjóléti miniszterként szolgált. Személyes visszaemlékezésével tisztelgünk a szocialista diktatúra időszaka utáni első szabadon választott kormány 25 éve elhunyt miniszterelnöke előtt.
  • Megszavazták a humanitárius vízum bevezetését
    Az Európai Parlament (EP) kedden, strasbourgi plenáris ülésén megszavazta a migránsok legális uniós beutazási kereteit rögzítő, humanitárius vízum bevezetését kezdeményező jelentést.
MTI Hírfelhasználó