Európa egyik legkorszerűbb nagyüzeme lehet Mezőhegyes
2018. szeptember 20. 14:59

Európa egyik legkorszerűbb mezőgazdasági nagyüzemévé fejlesztik a Mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.-t – mondta az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára Mezőhegyesen, a második alkalommal megrendezett Nemzeti Agrárkamara Szántóföldi napok és agrárgépshow megnyitó ünnepségén csütörtökön.

Farkas Sándor, a Ménesbirtok korábbi kormánybiztosa hozzátette: az elmúlt három évben Mezőhegyesen megteremtették ennek alapjait, a magas színvonalú mezőgazdasági termelést és a közép- és felsőfokú szakképzés gyakorlati feltételeit úgy, hogy közben kiemelt figyelmet fordítottak az 1784-ben alapított birtok műemléki épületeinek megóvására és a térség népességmegtartó erejének fokozására. Farkas Sándor az eredményekről szólva hangsúlyozta, hogy Mezőhegyes az idei aratási időszakban minden szántóföldi növénykultúránál kiemelkedő eredményeket ért el, s közben fejlesztették a Ménesbirtok lóállományát is: ismét tenyésztik a nonius fajta mellett például a gidránt.

 

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

A további tervekről szólva elmondta, hogy a birtokon most 2150 hektár öntözhető, de a gazdaság ezt meg kívánja duplázni. Így szeretnék elérni a biztonságos és minőségi termelés színvonalának további emelését, és az öntözéses gazdálkodás országos referenciáját. Hozzátette, Mezőhegyes már így is a minőségi vetőmagtermelés elismert mintagazdasága. Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (Magosz) elnöke és az Országgyűlés alelnöke (Fidesz) arról szólt, hogy Magyarország több mint ötmillió hektár termőföldje olyan erőforrás, amit maximálisan ki kell használni.

Ezt a célt szolgálja a mostani rendezvény is, ahol a szakemberek kicserélhetik egymással a 21. századi termeléshez szükséges tudást, megismerhetik a legkorszerűbb technológiákat, gépeket úgy, hogy mindezt a gyakorlatban is megtapasztalhatják a gépbemutatók során. Jakab István szerint az agrárium továbbra is számíthat a kormány támogatására, hogy a versenyképes mezőgazdaság segítségével a magyar vidék még élhetőbbé váljon.

Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) elnöke (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) elnöke (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Győrfi Balázs, a Nemzeti Agrárkamara elnöke szintén a rendezvény szakmai jellegét hangsúlyozta. A 10 ezer négyzetméteres gépbemutató területen, a 2000 négyzetméteres fedett kiállítótérben a gazdálkodók naprakész információkat kaphatnak a legújabb növénytermesztési és növényvédelmi eljárásokról, a szomszédos mintaparcellákon pedig a gyakorlatban is láthatják a földművelő és betakarító gépeket.

hirado.hu - MTI
Címkék:
  • Séta egy holland zöldinnel
    Írni, véleményt mondani, okoskodni nem olyan nehéz, de ha itt vagyok kettesben valakivel, akiről és akinek beszélni kellene, óvatosabb az ember.
  • Stratégiai rasszizmus
    Ismét kiderült, hogy a spekulánsi szervezetek számára a terrormigránsok fontosabbak, mint az európai gyermekek.
  • Orbán: Antall József nem adta fel sosem a célját
    Antall József öröksége, hogy a kedvezőtlen erőviszonyok ellenére sem adta fel sosem a célját, hogy visszavezesse Magyarországot a kommunizmus előtti önmagához - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden az Országházban.
  • Szirt a habok közt
    Surján László, a Kereszténydemokrata Néppárt volt országgyűlési képviselője, a KDNP tiszteletbeli elnöke Antall József kormányában népjóléti miniszterként szolgált. Személyes visszaemlékezésével tisztelgünk a szocialista diktatúra időszaka utáni első szabadon választott kormány 25 éve elhunyt miniszterelnöke előtt.
  • Az egyház nagyon is a modern világ része
    Prőhle Gergely immáron harmadik ciklusát kezdi meg a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelőjeként, vele beszélgettünk kereszténységről, hitről, az evangélikus egyház jelenéről, az adventről és arról, hogyan tudnak a hívők segíteni a migrációs válságban. Egyáltalán: kell-e segíteni?
MTI Hírfelhasználó