Hősöknek tartja a migránsokat Madrid polgármestere
2018. szeptember 20. 22:11

A spanyol városvezető szerint álmukat követő hősök a migránsok, akik jobb munkaerőnek számítanak, mint a helyiek.

Önmagukból kikelve ünnepelte migránsok egy csoportja augusztus végén, hogy sikerült áttörniük a spanyol enklávét elválasztó kerítést és bejutottak az országba. Többször a határőrökkel is összecsaptak, sokan meg is sebesültek. Az ilyen és ehhez hasonló jelenetek ellenére a spanyol főváros polgármestere az álmaikat követő hősöknek tartja az illegális bevándorlókat.

A madridi városvezetés évek óta kiáll a bevándorlás mellett és tudatosan bevándorlóvárossá formálja Madridot – jelentette ki Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója az M1 Unió28 című műsorában. Hozzátette, eddig a politika központi szintje nem asszisztált ehhez a tervhez.

Felbátorodott városvezetés

Amióta az új, nyíltan bevándorláspárti kormány hatalomra került, azóta még jobban felbátorodott a madridi városvezetés – fogalmazott a szakértő. Elmondta: a polgármester azt mondta, a bevándorlás a legjobb dolog, ami Madriddal történhetett.

Manuela Carmena Castrillo az egyik liberális lapnak azt mondta: az érkező migránsok a társadalom valamennyi tagját gazdagítják, ezért nem érti azokat, akik ellenzik a nyitott határokat. A szakértő szerint azonban a polgármester nem veszi figyelembe, hogy a tapasztalatok alapján a migránsok inkább terhet jelentenek a társadalmaknak, mint előnyöket.

Jobb munkaerő, mint a helyi

Janik Szabolcs, a Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettese felidézte a madridi polgármester kijelentését, miszerint gazdasági értelemben is hasznosak a bevándorlók, mert ők dolgozni fognak, adót és járulékot fognak fizetni.

Hozzátette: amennyiben a statisztikákat megnézzük, például Németországban ezeknek az embereknek nagy része nem tud elhelyezkedni és nem is akar. Ilyen értelemben tehát a szociális jóléti rendszerre lesznek utalva. Az igazgatóhelyettes elmondta, ez a típusú bevándorlás óriási kihívást fog jelenteni gazdasági értelemben is.

Spanyolországba folyamatosan érkeznek a migránsok a tengeren keresztül is. Az illegális bevándorlókat ugyanis nemcsak a volt munkáspárti polgármester látja szívesen, hanem a kisebbségi baloldali kormány is. Deák Dániel szerint ugyanakkor a balliberális kabinet nem számol azzal, hogy az érkező migránsok tízezrei hagyják el azonnal az országot Nyugat-Európa felé.

Továbbra is nagy a forgalom

A Figyelő főmunkatársa kifejtette, Spanyolországban tárt karokkal várják továbbra is a bevándorlókat. A Földközi-tengeren keresztül a migránsszállító hajók tucatszámra hozzák az illegális bevándorlókat Spanyolországba. Ennek köszönhető az, hogy a nyitott schengeni határokon át Spanyolországból számtalan más országba át tudnak vándorolni ezek a migránsok – mondta Deák Dániel.

Augusztusig csaknem 24 ezer migráns érkezett Spanyolországba, többen, mint tavaly egész évben.

A mostani kutatások alapján az utolsó bevándorláspárti bástyát is el fogják majd söpörni a spanyol állampolgárok, ugyanis az emberek elégedetlenek a jelenlegi bevándorláspolitikával –fogalmazott Deák Dániel.

Kutatások szerint a jövő májusi európai parlamenti választáson jelentősen megerősödhetnek a migrációt ellenző pártok az Európai Parlamentben, ami gyökeres változást hozhat jelenlegi bevándorlásbarát politikához képest.

hirado.hu - M1
Címkék:
  • Polgárverés – 12 éve
    Azt sem sikerült kideríteni, hogy a brüsszeli bürokrácia miért hunyta be a szemét, amikor látta, hogy európai uniós polgárokat vernek véresre.
  • Antall József és Sargentini
    Amikor nagy a zűrzavar, a cosmos helyett chaos van, amikor a szervezetlen rotyogás uralkodik, nem árt, ha fogódzót keresünk.
  • Orbán: Európa a nemzetek hazája
    Európa a nemzetek hazája – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten, a Terror Háza Múzeumnál tartott ünnepi beszédében. Úgy fogalmazott: akik az Európai Unióból európai birodalmat akarnak gyúrni, mind bevándorláspártiak.
  • A hétköznapok adta helytállás dicsősége
    Erich Lessing, Burghardt Ferenc, Fényes Tamás, Tóth László, Horling Róbert, Munk Tamás és Mező Sándor felbecsülhetetlen értékű kortörténeti felvételei az MTVA archívumának válogatásában.
  • A magyar nemzet 1956-ban világtörténelmet írt
    A magyar nemzet 1956-ban világtörténelmet írt - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden, az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján a budapesti Széna téri '56-os emlékműnél tartott megemlékezésen.
MTI Hírfelhasználó