Berlini cirkusz - Újratárgyalják Maassen áthelyezését
2018. szeptember 21. 20:51

Újratárgyalják a német alkotmányvédelmi hivatal vezetőjének áthelyezését

A német kormánypártok vezetői a szociáldemokraták kezdeményezésére újratárgyalják a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) elnökének áthelyezéséről kötött megállapodásukat - jelentették be pénteken Berlinben.

Angela Merkel kancellár - a legnagyobb kormánypárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke - "helyesnek és szükségesnek" tartja az áthelyezés körüli kérdések áttekintését és egy "tartós megoldás" kidolgozását - közölte a kormányfő szóvivője.

Steffen Seibert hozzátette, hogy Angela Merkel az üggyel összefüggésben felvette a kapcsolatot Horst Seehofer belügyminiszterrel, a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnökével és Andrea Nahles-szel, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnökével.

A három pártelnök kedden abban állapodott meg, hogy Hans-Georg Maassen a belső elhárításért felelős nemzetbiztonsági szolgálattól a belügyminisztériumhoz kerül államtitkárnak.

A BfV vezetőjének távozását az SPD követelte, mert  Maassen kétségbe vonta egy külföldinek tűnő embereket üldöző németeket ábrázoló videófelvétel eredetiségét. A felvétel Chemnitzben készült augusztus végén, egy német férfi  megölése után, a bűncselekménnyel külföldieket gyanúsítanak. Az emberölés demonstrációkhoz vezetett, amelyeken több erőszakos cselekmény történt.

Az ügy koalíciós válsághoz vezetett, és az SPD elnöke ugyan elfogadta, hogy a BfV elnökét nem leváltják és nyugdíjazzák, hanem "felfelé buktatják" - a belügyminisztériumnak alárendelt hivataltól a tárcához helyezik és jóval magasabb tisztségbe, államtitkárnak nevezik ki -, de a megállapodás felháborodást váltott ki a szociáldemokratáknál. A tiltakozás különösen akkor vált erőssé, amikor kiderült, hogy Horst Seehofer egy SPD-s kötődésű államtitkárt nyugdíjaz, hogy "helyet csináljon" Hans-Georg Maassennek.

Az SPD elnöke egy pénteken kiszivárogtatott levélben pártelnök kollégáinak azt írta: "sok ember igazságérzetével nem fér össze, hogy Maassen urat leváltják, de rögtön elő is léptetik".

"A túlnyomórészt negatív lakossági reakciók is azt mutatják, hogy tévedtünk, a (kormány iránti) bizalom helyreállítása helyett még többet veszítettünk a bizalomból" - tette hozzá Andrea Nahles.

Horst Seehofer is hajlandó a döntés újratárgyalására. Egy pénteki nyilatkozatában kiemelte, hogy "érdemes ismét tanácskozni, ha lehetséges az egyetértésen alapuló megállapodás".

MTI
Címkék:
  • Polgárverés – 12 éve
    Azt sem sikerült kideríteni, hogy a brüsszeli bürokrácia miért hunyta be a szemét, amikor látta, hogy európai uniós polgárokat vernek véresre.
  • Antall József és Sargentini
    Amikor nagy a zűrzavar, a cosmos helyett chaos van, amikor a szervezetlen rotyogás uralkodik, nem árt, ha fogódzót keresünk.
  • Orbán: Európa a nemzetek hazája
    Európa a nemzetek hazája – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten, a Terror Háza Múzeumnál tartott ünnepi beszédében. Úgy fogalmazott: akik az Európai Unióból európai birodalmat akarnak gyúrni, mind bevándorláspártiak.
  • A hétköznapok adta helytállás dicsősége
    Erich Lessing, Burghardt Ferenc, Fényes Tamás, Tóth László, Horling Róbert, Munk Tamás és Mező Sándor felbecsülhetetlen értékű kortörténeti felvételei az MTVA archívumának válogatásában.
  • A magyar nemzet 1956-ban világtörténelmet írt
    A magyar nemzet 1956-ban világtörténelmet írt - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden, az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján a budapesti Széna téri '56-os emlékműnél tartott megemlékezésen.
MTI Hírfelhasználó