Az Európai Unió a liberális dogmákból akar jogot formálni
2018. szeptember 21. 21:06

Visszadobták az Európai Unió vezetőinek javaslatát, a Frontex határőrizeti szervezet kibővítésének Magyarország által is kifogásolt részét. Az ECHO TV Napi aktuális című műsorában Hollik István sikerként értékelte a történteket, szerinte egy újabb bizottsági ravaszkodást sikerült kivédenie a magyar kormánynak.

A Fidesz-KDNP szóvivője kiemelte: mivel többségi döntés született, így elmondható, hogy a többség is arra az álláspontra helyezkedett, mint Magyarország.

Hozzátette: a javaslatban meg volt a veszély, hiszen úgy is értelmezhető, hogy a Frontex át tud venni nemzeti hatásköröket, ami sérti a szuverenitást. Szerinte a tervezet ezen részének elutasítása a bevándorlásellenes erők számára nagy sikert jelent.

Jean-Claude Juncker azon javaslatára, miszerint a Fideszt ki kell zárni az Európai Néppártból így reagált: A Sargentini-jelentéssel az Európai Unió a saját maga által megfogalmazott jogszabályait, eljárásrendjeit nem tartja be. A liberális dogmákból akarnak jogokat formálni, ezeket akarja betartatni.

Szerinte felháborító hogy Jean-Claude Juncker egy informális találkozón állt elő egy ilyen javaslattal.

Hozzátette: jól látható, hogy a bevándorláspárti erők nagy nyomást helyeznek azokkal az országokkal szemben, akik ellenállnak.

A szóvivő fontosnak tartotta, hogy a Sargentini-szavazás körülményeit megtámadják az Európai Bíróságon, annak ellenére, hogy a hetes cikkely megszavazásának semmilyen következménye nincs az ország számára. Szerinte szükség van egy tájékoztató kampányra, mert így a lakosság számára nyilvánvaló lesz, hogy a jelentés csupán a bevándorláspárti erők nyomásgyakorlása Magyarországra.

Politikai cirkusz, aminek semmi más célja nincs, mint hogy Magyarországot nyomás alá helyezzék – mondta a jelentésről.

Hozzátette: a dokumentum nem megalapozott, tárgyi tévedésektől hemzsegő politikai véleményeket tartalmaz.

A kampányt érintő ellenzéki bírálatokra így reagált: a szocialista kormányzat jóval több pénzt fordított tájékoztató kampányokra, mint a Fidesz, úgy, hogy jelenleg a magyar költségvetés helyzete stabil, nem úgy, mint a baloldali kormány idején.

A teljes beszélgetés IDE kattintva érhető el!

echotv.hu
Címkék:
  • Két majom
    Az érdekes, hogy mindketten beleszóltak, mit beleszóltak, próbáltak beleavatkozni a magyar belpolitikába.
  • Hollywoodi csőcselék a demokrácia ellen
    Jót derülhetnénk rajta, de az emberiségellenes akcióban óriási a kockázat. Megszűnhet a demokrácia mint az egyik már-már utolsó rendező elv. Egy antihumánus propagandaközpont fölbérelte az agyonfizetett söpredéket, hogy hisztériázzanak a demokrácia ellen.
MTI Hírfelhasználó