Fidesz: a bevándorláspártiak félre akarnak állítani
2018. szeptember 22. 16:23

A Fidesz szerint a bevándorláspárti erők szeretnék félreállítani a migráció útjából Magyarországot.

A nagyobbik kormánypárt frakciója ezt Keresztes L. Lórántnak, az LMP társelnökének sajtótájékoztatójára reagálva írta az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében.

Az LMP-s politikus szerint Orbán Viktor miniszterelnök a Sargentini-jelentés elfogadását követően alkalmatlanná vált arra, hogy európai szinten fellépjen a migráció kezelésében.

Keresztes L. Lóránt úgy fogalmazott, a magyar kormányfő veszélyes utat választott azzal, hogy tagadja a Sargentini-jelentésben szereplő bírálatokat, és azt próbálja elhitetni, hogy csak a migrációval kapcsolatban elfoglalt álláspontja miatt támadják.

A Fidesz-frakció közleménye szerint miként az LMP mostani nyilatkozatából is látszik, a Sargentini-jelentést éppen azért fogadták el a bevándorláspárti erők, hogy erre hivatkozva megpróbálják félreállítani a migráció útjából a bevándorlásellenes Magyarországot. Azt szeretnék, hogy "a magyar miniszterelnök és a magyar emberek szó nélkül tűrjék a migránsok betelepítését" és azt, hogy elvegyék az országtól a határvédelmet.

A közleményben hangsúlyozták: nem engednek a zsarolásnak, megvédik Magyarországot.

MTI
Címkék:
  • Hamis zászlók
    A hamis látszat keltésével azt hazudni, hogy a nemzetellenes szélsőség az adott nemzet megerősödését, gazdagodását, javát akarja.
  • „Tudományos” látásmód
    Ilyen körülmények között lefordíthatjuk-e Lenint magyar pénzből angolra?
  • Még botrányosabb a svéd miniszter nyilatkozata
    Megírtuk, hogy bocsánatkérésre szólította fel a svéd szociális minisztert a családvédelmi akcióterv kapcsán tett kijelentései miatt Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. Most kiderült, még súlyosabb az eset.
  • Somoskőújfalun feltámadás lett a trianoni gyászból
    A hazatérés napjára, a Csehszlovákiától történt visszacsatolás 95. évfordulójára emlékeztek vasárnap Somoskőújfalun. Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Nógrád megyei falu díszpolgára az ünnepségen úgy fogalmazott: Somoskőújfalun feltámadás lett a trianoni gyászból.
  • Hamis zászlók
    A hamis látszat keltésével azt hazudni, hogy a nemzetellenes szélsőség az adott nemzet megerősödését, gazdagodását, javát akarja.
MTI Hírfelhasználó