Szabályozná a médiát az osztrák belügyminisztérium
2018. szeptember 25. 11:41

Az osztrák belügyminisztérium a múlt héten elektronikus üzenetet küldött a tartományi rendőrségi sajtószolgálatoknak, amelyben a többi között azt kérik, nevezzék meg a közleményekben, ha a feltételezett elkövető külföldi, és, hogy milyen jogcímen van az országban, illetve korlátozzák a nyilatkozatokat három, a tárcával szemben kritikus lapnak - írta honlapján a Kurier című osztrák napilap.

Az e-mail - amelynek valódiságát több tisztségviselő megerősítette, és amelyhez a Kurier közvetítőkön keresztül jutott hozzá hétfőn - a rendőrségnek szánt propagandafilmeken kívül számos javaslatot tartalmaz.

A Kurier, a Der Standard és a Falter című lapoknak adott nyilatkozatokat az e-mail szerint "a legszükségesebb mértékűre kell csökkenteni", mert "egyoldalúan" és "kedvezőtlenül" tudósítanak az eseményekről - rendelkezett a belügyi tárca konkrét példák említése nélkül.

Riportok a jövőben csak akkor készíthetőek, ha az illetékes hírforrás előtte garantálja a semleges vagy kedvező hangvételt - tette hozzá a minisztérium. A rendőrség munkáját innentől az év végétől szombat esténként műsorra tűzött Live PD magazinműsorból ismerhetik meg az érdeklődők, amelynek részeit csak azt követően vetíthetik le, hogy a tárca elfogadta őket.

Herbert Kickl szabadságpárti belügyminiszter hivatala egy másik kényes kérdést is érint az e-mailben.

"Arra kérem önöket, hogy a jövőben nevezzék meg közleményeikben a feltételezett elkövető állampolgárságát." - áll az üzenetben. "Ezen kívül adott esetben egy külföldinél közöljék tartózkodási jogcímét, vagy hogy menedékkérőről van-e szó. Az is kérem, hogy ezekhez az interjúkban is tartsák magukat" - folytatódott az e-mail.

Ezen kívül azt javasolták a tartományi rendőrségeknek, hogy a jövőben helyezzenek nagyobb hangsúlyt a szexuális bűncselekmények nyilvánosságra hozatalára. Korábban ezeket az ügyeket az áldozatok védelme miatt csak akkor ismertették, ha a szökésben lévő tettes nyomára akartak bukkanni.

A Kurier állásfoglalást kért a belügyminisztériumtól az e-mail miatt.

A tárca kommunikációs részlegét vezető Alexander Marakovits azt írta: azért kérték a rendőrség munkatársaitól, hogy kezeljék másként az említett kritikus sajtóorgánumokat, mert elfogultan tudósítanak. Marakovits a Kurier és a Der Standard témába vágó cikkét hozta fel példaként, amelynek címében a lapok azt sugallják, hogy a szóban forgó ajánlások személyesen Herbert Kickltől származnak, holott szerinte ez nem így van.

Sebastian Kurz néppárti osztrák kancellár közleményben bírálta a belügyminisztériumot. "A sajtószabadság bármiféle korlátozása elfogadhatatlan" - írta New Yorkból, ahol az ENSZ Közgyűlésének ülésszakán képviseli országát.

Ellenzéki pártok, sajtószakszervezetek és civil szervezetek is bírálták a belügyi tárca javaslatait.

Barbara Teiber, a GPA-djp sajtószakszervezet vezetője "veszélyes határátlépésnek" minősítette a minisztérium üzenetét. "A belügyminiszternek fel kell idéznie, hogy őt és a felügyelete alatt álló szerveket az adófizetők pénzéből finanszírozzák, ezért nekik is kötelességük a nyilvánosságot átfogó és objektív módon tájékoztatni" - mutatott rá Teiber. "Minden mással már egy olyan információs politikába csúszunk bele, amelyet a diktatúrákból és a tekintélyelvű rezsimekből ismerhetünk" - tette hozzá.

MTI
Címkék:
  • Antall József és Sargentini
    Amikor nagy a zűrzavar, a cosmos helyett chaos van, amikor a szervezetlen rotyogás uralkodik, nem árt, ha fogódzót keresünk.
  • Szögi Lajos-emléknap
    Nem szép a történet, és nem lehet neki semmilyen fölemelő jelleget adni, nem mutatható fel körülötte jövőbemutató érték.
MTI Hírfelhasználó