Fehér delfin jelent meg a Temzében
2018. szeptember 25. 17:59

Beluga, vagyis fehér delfin jelent meg kedden a Temze torkolatvidékén. A helyszínre azonnal természetvédő szervezetek hajói vonultak ki, és igyekeznek védeni a cetfélét a Londonon is áthaladó folyó rendkívül erős forgalmától.

A brit Bálna- és Delfinvédelmi Társaság (Whale and Dolphin Conservation Society) szóvivője, Danny Groves a BBC-nek nyilatkozva elmondta, hogy a Temzében felfedezett beluga "nyilvánvalóan nagyon eltévedt", hiszen természetes élőhelye a délkelet-angliai partoktól több ezer kilométerre északra, az Atlanti-óceán északi vizein található.

A Temzében még soha nem láttak fehér delfint és az Egyesült Királysághoz tartozó tengeri térségekben is három éve tűnt fel legutóbb e veszélyeztetett cetféle egy példánya.

Szakértők szerint a Temzében most megjelent beluga számára nem jelent problémát a folyó vize, mivel a sós tengervízben és édesvízben egyaránt megél.

Tanya Ferry, a londoni kikötői hatóság környezetvédelmi igazgatója a BBC-nek ugyanakkor kijelentette: a táplálkozás már komolyabb gondot okozhat, különös tekintettel arra, hogy a Temzében meglehetősen sok a műanyag hulladék. Hozzátette: reméli, hogy a fehér delfin előbb-utóbb visszatalál a tengerbe, és nem felfelé, London irányába indul, mivel a brit főváros sűrű hajóforgalmában nem lenne garantálható védelme, és egyébként is a tenger jelenti számára a természetes közeget.

 The whales are usual found swimming in the freezing waters of the Arctic

Image: London News Pictures

Tanya Ferry mindazonáltal határozottan kérte a helybélieket, hogy ne próbálkozzanak egyéni mentőakciókkal.

A Temzében legutóbb csaknem 13 éve láttak bálnafélét, de az a kaland szomorú véget ért. Egy hat méter hosszú északi palackorrú cet, amelynek természetes élőhelye szintén az Atlanti-óceán hideg, északi vizeiben van, 2006 januárjában egészen London belvárosáig úszott fel.

A brit tengeri állatmentő szolgálat szakértői két teljes napig próbálkoztak az eltévedt vízi emlős megmentésével, és sikerült is befogniuk, de a bálna a tengerig tartó visszautat már nem viselte el és kimúlt az őt szállító önjáró uszály fedélzetén.

 Footage of the whale has been featured on BBC news

 Growing crowds have assembled on the shore of the Thames

 This is the exact location where the whale was spotted

MTI
Címkék:
  • Hamis zászlók
    A hamis látszat keltésével azt hazudni, hogy a nemzetellenes szélsőség az adott nemzet megerősödését, gazdagodását, javát akarja.
  • „Tudományos” látásmód
    Ilyen körülmények között lefordíthatjuk-e Lenint magyar pénzből angolra?
  • Még botrányosabb a svéd miniszter nyilatkozata
    Megírtuk, hogy bocsánatkérésre szólította fel a svéd szociális minisztert a családvédelmi akcióterv kapcsán tett kijelentései miatt Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. Most kiderült, még súlyosabb az eset.
  • A kormány küldetése, hogy mindent megtegyen a magyar nemzet fennmaradásáért
    A magyar kormány küldetése, hogy minden támogatást megadjon a nők anyává válásához, hiszen az anyaság a nőiesség része és az Isten alkotta természet rendje. Aki szerint mindez probléma, az beteg - mondta Semjén Zsolt.
  • Somoskőújfalun feltámadás lett a trianoni gyászból
    A hazatérés napjára, a Csehszlovákiától történt visszacsatolás 95. évfordulójára emlékeztek vasárnap Somoskőújfalun. Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Nógrád megyei falu díszpolgára az ünnepségen úgy fogalmazott: Somoskőújfalun feltámadás lett a trianoni gyászból.
MTI Hírfelhasználó