Kétmilliárd forint a csepeli egészségügyi fejlesztésekre
2018. szeptember 25. 23:36

A csepeli járóbeteg-szakellátók fejlesztésére 1,9 milliárd forint jut az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében – jelentette be Csepel polgármestere keddi sajtótájékoztatóján. Borbély Lénárd (Fidesz) hozzátette: az EBP-re jutó fejlesztési kerethez az önkormányzat 190 millió forinttal járul hozzá.

A polgármester a kerületi fejlesztéseket ismertetve elmondta: korszerűsítésre leginkább az egykori csepeli szülőotthon épülete szorul, a fejlesztések során az épület teljesen megújul, ezen kívül kialakítanak egy új gyermek pulmonológiai rendelőt, belgyógyászati szakrendelést és sürgősségi ambulanciát alakítanak ki.

Az épületben helyet kap majd egy mentálhigiénés központ, megújulnak a közösségi terek és az öltözők, klimatizálják az épületet és egy korszerű informatikai rendszert építenek ki – sorolta a beruházásokat a polgármester.

Borbély Lénárd szólt a központi telephelynek számító Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat és Szakrendelő beruházásairól is. Mint mondta, az épületen 2004-2006 között teljes épületgépészeti rekonstrukciót végeztek.

Az EBP-n belül rendelkezésre álló forrásból korszerűsítik az egynapos sebészeti ellátást, digitalizálják a radiológiát, fejlesztik a kardiológiai, az urológiai és a gasztroenterológiai műszerparkot, illetve itt is megvalósul az informatikai eszközök teljes korszerűsítése. A tervek szerint a beruházások 2019-2021 között valósulnak meg.

Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára a sajtótájékoztatón felelevenítette, hogy az Egészséges Budapest Program révén 700 milliárd forint kormányzati forrásból újul meg a központi régió, vagyis Budapest és Pest megye egészségügyi ellátása.

Ennek keretében a létrejövő három centrumkórházon kívül 25 társkórház ás 32 szakrendelő fejlesztése valósulhat meg az elkövetkező években – mondta, hozzátéve, az idei költségvetésben 30 milliárd, a jövő évi büdzsében 41,9 milliárd forintot biztosít a kormány a fejlesztésekre.

Az államtitkár kiemelte, hogy az EBP gép, illetve műszerbeszerzésre és informatikai beruházásokra is biztosít forrásokat. Mint mondta, a napokban megtörténik a közbeszerzési eljárás eredményhirdetése, és beszerzés még ebben az évben megvalósulhat.

Így négy érfestő készülék, négy CT, négy MR, öt röntgen, egy digitális mammográf, egy digitális képmenedzsment-rendszer és egy lineáris gyorsító beszerzésére kerülhet sor. Ezekkel az eszközökkel – emelte ki az államtitkár – 10 százalékkal több vizsgálat végezhető.

Az informatikai fejlesztésekről szólva Rétvári Bence megemlítette, hogy egymilliárd forint értékben vásároltak számítógépeket, monitorokat, nyomtatókat a központi régió kórházaiba, és további hárommilliárd forint értékben továbbiak beszerzése valósul meg az év végéig. Mint mondta, ezekkel a beruházásokkal a munkaállomások teljesen megújulnak.

Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, Csepel egykori polgármestere arról beszélt, hogy az önkormányzat hosszú évek óta folyamatosan nagy hangsúlyt helyez az itt élők egészségügyi ellátásának emelésére.

Példaként megemlítette, hogy a kerület vezette be elsőként a fiatal lányoknak adható HPV-oltást, de a csepeli emberek összefogásával és az önkormányzat jóvoltából számos egyéb beruházás is megvalósult már a kerületben.

MTI
Címkék:
  • A Demokrácia Védvonal
    A mintegy 175 kilométer hosszú, 4 méter magasra tervezett létesítmény nem csupán műszaki jelentőségű.
  • Mikulássapkás hazugság
    Amerikában kezdték el ezt a hazugsághadjáratot évtizedekkel ezelőtt. Egy svéd reklámgrafikus egy híres üdítőitalhoz rajzolta le Santa Claus-t. Az ő Szent Kolozsuk eleve reklámfigura. Egy üdítőitalt ünnepelnek Szent Miklós helyett.
  • Niedermüller nekiment az egyházaknak Erzsébetvárosban
    A VII. kerületi polgármester, Niedermüller Péter botrányt okozó nyilatkozata óta most tartottak először képviselőtestületi ülést az Erzsébetvárosban. Várható volt, hogy szóba kerül a polgármester nagy felháborodást keltő kijelentése a fehér, keresztény, heteroszexuálisokról, a DK-s kerületvezetés keresztény egyházak iránt viselt ellenszenve azonban tettekben is megmutatkozott.
  • Nem vár a végtelenségig a Fidesz az EPP válaszára
    Az Európai Néppárt tegnap még nem reagált az Orbán Viktor által jegyzett, a néppárt vezetőségének is eljuttatott memorandumra, ám a néppárt spanyol, olasz és francia tagpártjai szívesen vették a reformot sürgető szavakat.
  • Kihalni veszélyes
    Világvége hangulat uralkodik Franciaországban.
MTI Hírfelhasználó