Riasztották a Magyar Honvédség Gripenjeit
2018. október 10. 16:59

Egy utasszállító repülőgépet kellett elfogniuk és azonosítaniuk a magyar légierő gépeinek – közölte a Honvédelmi Minisztérium.

Mint az a minisztérium tudatta, kedden Magyarország légterébe lépett, de nem létesített kapcsolatot a magyar polgári légiforgalmi irányítással egy, az Egyesült Királyságból Ciprusra tartó utasszállító repülőgép a kora délutáni órákban.

Mint írják, az ilyenkor előírt módon az Egyesített Légi Hadműveleti Központ riasztotta a Magyar Honvédség készültségi szolgálatában lévő Gripenjeit.

Utólag kiderült, a Boeing 738 típusú utasszállító repülőgép a repülési tervtől nem tért el, de nem vette fel a kapcsolatot a légiforgalmi irányítással. A Gripen-pár néhány percen belül elfogta és a szerb határig kísérte a gépet, amellyel röviddel a határ átlépése előtt helyreállt az összeköttetés.

hirado.hu - MTI
Címkék:
  • Hamis zászlók
    A hamis látszat keltésével azt hazudni, hogy a nemzetellenes szélsőség az adott nemzet megerősödését, gazdagodását, javát akarja.
  • „Tudományos” látásmód
    Ilyen körülmények között lefordíthatjuk-e Lenint magyar pénzből angolra?
  • Még botrányosabb a svéd miniszter nyilatkozata
    Megírtuk, hogy bocsánatkérésre szólította fel a svéd szociális minisztert a családvédelmi akcióterv kapcsán tett kijelentései miatt Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. Most kiderült, még súlyosabb az eset.
  • A kormány küldetése, hogy mindent megtegyen a magyar nemzet fennmaradásáért
    A magyar kormány küldetése, hogy minden támogatást megadjon a nők anyává válásához, hiszen az anyaság a nőiesség része és az Isten alkotta természet rendje. Aki szerint mindez probléma, az beteg - mondta Semjén Zsolt.
  • Somoskőújfalun feltámadás lett a trianoni gyászból
    A hazatérés napjára, a Csehszlovákiától történt visszacsatolás 95. évfordulójára emlékeztek vasárnap Somoskőújfalun. Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Nógrád megyei falu díszpolgára az ünnepségen úgy fogalmazott: Somoskőújfalun feltámadás lett a trianoni gyászból.
MTI Hírfelhasználó