Soros embere az EJEB tagja lett
2018. október 11. 00:49

Soros György egyik emberét választották be az Emberi Jogok Európai Bíróságába Albánia jelöltjeként, holott bírói tapasztalattal sem rendelkezik.

Darian Pavlinak semmilyen bírói tapasztalata nincs, csak ügyvédi, viszont a Soros Alapítványnál dolgozott Albániában és a budapesti Soros-egyetemen végzett – írja az Origo. Soros György már eddig is erős befolyással rendelkezett a strasbourgi bíróságban, ez most tovább nőtt.

Pavli korábban Soros New York-i irodájában is dolgozott, többek között Kelet-Európával, Afrikával és Dél-Amerikával kapcsolatos információkat gyűjtött, és képviselte a Soros által megrendelt ügyekben a multimilliárdos érdekeit.

Soros előszeretettel fektet be a kisebb országokba, mert könnyebb őket befolyásolni, és ugyanannyi szavuk van a bírák megválasztásánál, mint a nagy országoknak. Sokkal könnyebb nyomást gyakorolni rájuk, vagy korrumpálni őket, ami ezekben az országokban nagyon könnyű" – nyilatkozta egy strasbourgi szakértő.

Soros célja az, hogy egyre több általa támogatott bíró kerüljön be a nemzetközi, európai intézményekbe, a mostani esetben a 9 évre megválasztott bíró, Darian Pavli nyilvánvalóan hálás lesz neki, és Soros érdekeit szolgálja ki" – tette hozzá.

Soros György az elmúlt 25 évben 130 millió eurót fektetett be Albániában, több irodája is van. Az Open Society más szervezeteket, hálózatokat pénzel és ellenőriz – például a Human Rights Watch vagy az Amnesty International nevű szervezetet is,  de ezek csak a legismertebbek a sok közül.
888.hu
Címkék:
  • Két majom
    Az érdekes, hogy mindketten beleszóltak, mit beleszóltak, próbáltak beleavatkozni a magyar belpolitikába.
  • Hollywoodi csőcselék a demokrácia ellen
    Jót derülhetnénk rajta, de az emberiségellenes akcióban óriási a kockázat. Megszűnhet a demokrácia mint az egyik már-már utolsó rendező elv. Egy antihumánus propagandaközpont fölbérelte az agyonfizetett söpredéket, hogy hisztériázzanak a demokrácia ellen.
MTI Hírfelhasználó