Kukorica- és paprikanapot tartanak Ópusztaszeren
2018. október 11. 10:16

A kukorica és a fűszerpaprika feldolgozásának hagyományos, a tájegységre jellemző módszereivel ismerkedhetnek meg azok, akik szombaton ellátogatnak az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba - közölte Kodácz Csengele, az intézmény marketingvezetője az MTI-vel.

A tengerentúlról a Balkánon keresztül érkezett fűszerpaprikát a Dél-Alföldön minden bizonnyal a szeged-alsóvárosi ferences szerzetesek ültettek először, kezdetben dísznövényként nevelték, majd később gyógyításra is használták. A fűszernövényt a 18. század második felében kezdték el nagyobb területeken termeszteni a Kárpát-medencében, a 19. század elején pedig a Szeged környéki tanyákon is megjelent, majd a térség egyik jellegzetes kultúrnövényévé vált. A paprika hagyományos feldolgozásának eszközeit az emlékpark skanzenjében egész szezonban láthatják az érdeklődők.

Szombaton a Szegedi tanyánál erre a napra üzembe állítják a járgányos paprikamalmot: lóval hajtott darálóval aprítják föl a kiszárított fűszerpaprikát. A vendégek megismerkedhetnek a paprikatörés régi módszerével, a külüzéssel is. Aki feláll a lábítós mozsárra, még kóstolót is vihet a vasárnapi levesbe a finom édesnemes paprikából.
A törökbúza vagy tengeri néven is emlegetett kukorica feldolgozásának folyamatát is bemutatják ezen a napon: a látogatók közreműködésével kukorica szárkúpot emelnek, a vendégek a Makói parasztháznál bekapcsolódhatnak a kukoricafosztásba és -morzsolásba, az Olvasókör épületénél pedig a kukoricás és paprikás ételek készítésébe, melyeket meg is kóstolhatnak.

A kisebbeket a skanzenben gyermekjátszóval és kézműves foglalkozásokkal várják: a kukorica és a fűszerpaprika, valamint azok részeinek felhasználásával készíthetnek ajándékokat a résztvevők.

MTI
Címkék:
  • Séta egy holland zöldinnel
    Írni, véleményt mondani, okoskodni nem olyan nehéz, de ha itt vagyok kettesben valakivel, akiről és akinek beszélni kellene, óvatosabb az ember.
  • Stratégiai rasszizmus
    Ismét kiderült, hogy a spekulánsi szervezetek számára a terrormigránsok fontosabbak, mint az európai gyermekek.
  • Orbán: Antall József nem adta fel sosem a célját
    Antall József öröksége, hogy a kedvezőtlen erőviszonyok ellenére sem adta fel sosem a célját, hogy visszavezesse Magyarországot a kommunizmus előtti önmagához - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden az Országházban.
  • Szirt a habok közt
    Surján László, a Kereszténydemokrata Néppárt volt országgyűlési képviselője, a KDNP tiszteletbeli elnöke Antall József kormányában népjóléti miniszterként szolgált. Személyes visszaemlékezésével tisztelgünk a szocialista diktatúra időszaka utáni első szabadon választott kormány 25 éve elhunyt miniszterelnöke előtt.
  • Megszavazták a humanitárius vízum bevezetését
    Az Európai Parlament (EP) kedden, strasbourgi plenáris ülésén megszavazta a migránsok legális uniós beutazási kereteit rögzítő, humanitárius vízum bevezetését kezdeményező jelentést.
MTI Hírfelhasználó