Homoszexuális kormánytaghoz is ragaszkodik Macron
2018. október 12. 10:02

Emmanuel Macron francia elnök arra is figyelni fog új kormánya megalakításakor, hogy legyen homoszexuális politikus is a kabinetben – írja az Origó. A hírportál a Valeurs actuelles című konzervatív hetilapra, valamint a hír forrásaként a Le Canard enchaîné nevű szatirikus újságra hivatkozik. Ebben nyilatkozik a témáról egy Macront jól ismerő, neve elhallgatását kérő politikus.

A Le Canard enchaîné információi szerint Macron elnök nemcsak arra fog ügyelni, hogy megfelelő arányban legyenek nők és férfiak, fehérek és nem fehérek a kormányban, de arra is, hogy legyen homoszexuális kormánytag is. A Valeurs actuelles címében idézi a Macronhoz közel álló politikust: nem szabad megfeledkezni a homoszexuálisokról a kormányátalakítást illetően. Az Origó szerint a hetilap a „kvóta” kifejezést is használja.

A hírportál arra is felhívja a figyelmet, hogy súlyos kormányválság van Franciaországban. Egymás után mondanak le a miniszterek, nyár végén például a legnépszerűbb tárcavezető, a környezetvédelemért felelős Nicolas Hulot hagyta ott tisztét. Az egykor tévésként is dolgozó szakember a lemondását azzal indokolta, hogy nem akar magának tovább hazudni.

Néhány nappal később a második legnépszerűbb miniszter, a sportminiszter asszony állt fel a bársonyszékből, bár ő azért, mert kiderült róla, hogy adócsaló. Legutóbb Gérard Collomb belügyminiszter „adta be felmondását”. Ezután Edouard Philippe kénytelen volt bejelenteni, hogy új kormányt alakít. Találgatások szerint távozik a szintén zavaros ügyekbe keveredő kultuszminiszter is.

Egyébként Macron feltételezett homoszexualitásáról is régóta keringenek hírek. Legutóbb a Kis-Antillákon félmeztelen, obszcén kézjeleket mutogató fekete fiatalembereket átölelve fotózkodott, ez indította arra Michel Onfray filozófust, hogy nyílt levélben gúnyolja ki a köztársasági elnök felettébb furcsa viselkedését.

magyaridok.hu
Címkék:
  • Séta egy holland zöldinnel
    Írni, véleményt mondani, okoskodni nem olyan nehéz, de ha itt vagyok kettesben valakivel, akiről és akinek beszélni kellene, óvatosabb az ember.
  • Stratégiai rasszizmus
    Ismét kiderült, hogy a spekulánsi szervezetek számára a terrormigránsok fontosabbak, mint az európai gyermekek.
  • Orbán: Antall József nem adta fel sosem a célját
    Antall József öröksége, hogy a kedvezőtlen erőviszonyok ellenére sem adta fel sosem a célját, hogy visszavezesse Magyarországot a kommunizmus előtti önmagához - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden az Országházban.
  • Szirt a habok közt
    Surján László, a Kereszténydemokrata Néppárt volt országgyűlési képviselője, a KDNP tiszteletbeli elnöke Antall József kormányában népjóléti miniszterként szolgált. Személyes visszaemlékezésével tisztelgünk a szocialista diktatúra időszaka utáni első szabadon választott kormány 25 éve elhunyt miniszterelnöke előtt.
  • Megszavazták a humanitárius vízum bevezetését
    Az Európai Parlament (EP) kedden, strasbourgi plenáris ülésén megszavazta a migránsok legális uniós beutazási kereteit rögzítő, humanitárius vízum bevezetését kezdeményező jelentést.
MTI Hírfelhasználó