Az MSZP Puzsér Róbertet is várja az előválasztáson
2018. október 12. 11:49

Az MSZP azt javasolja Puzsér Róbertnek, hogy ha komoly az elhatározása, hogy elindul a főpolgármesteri posztért, akkor vegyen részt az ellenzéki előválasztáson.

"Üdvözöljük a ringben Puzsér Róbertet, aki bejelentette, hogy 2019-ben elindul Budapest főpolgármesteri posztjáért" - írta pénteki közleményében az MSZP.

Az ellenzéki párt szerint Puzsér Róbert egyetlen programpontjával, a zöldebb, élhetőbb Budapest elképzelésével nincs egyedül, hiszen az MSZP évek óta a tisztább levegőjű, egészségesebb Budapest tervét tűzte zászlajára.

Az MSZP szerint Tarlós István jelenlegi főpolgármester legyőzhető, ha egyetlen ellenzéki jelölt indul ellene. A legjobb jelölt az, akit maguk a budapestiek választanak ki, ezért azt javasoljuk Puzsér Róbertnek, ha komoly az elhatározása, vegyen részt az előzetes egyeztetéseken, és induljon el ő is az ellenzéki előválasztáson - áll a közleményben.

MTI
Címkék:
  • Antall József és Sargentini
    Amikor nagy a zűrzavar, a cosmos helyett chaos van, amikor a szervezetlen rotyogás uralkodik, nem árt, ha fogódzót keresünk.
  • Szögi Lajos-emléknap
    Nem szép a történet, és nem lehet neki semmilyen fölemelő jelleget adni, nem mutatható fel körülötte jövőbemutató érték.
MTI Hírfelhasználó