EU-csúcs - megerősítették az Európa és Ázsia közötti globális partnerséget
2018. október 19. 21:48

A csúcstalálkozó résztvevői megerősítették az Európa és Ázsia közötti globális partnerséget, és intenzív együttműködésre vonatkozó három kulcsfontosságú területet, az éghajlatváltozás elleni fellépést, a szabad és tisztességes kereskedelmet és a digitalizáció fontosságát határozták meg - közölte Federica Mogherini, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben pénteken.

Mogherini, az Ázsia-Európa találkozót (ASEM) követően tartott sajtóértekezletén elmondta, a két kontinens a nemzetközi biztonsági helyzet tekintetében a globális fejleményeket úgy értékelte, hogy a védelemre is nagy hangsúlyt kell helyezni, ezért elő kell mozdítani a szabályokon alapuló nemzetközi rendet nem csak a kereskedelem, hanem a biztonság vonatkozásában is.

Tájékoztatása szerin a résztvevők támogatásukról biztosították a stabil és nukleáris fegyverektől mentes koreai félsziget érdekében zajló diplomáciai folyamatot. A felek emellett elkötelezték magukat a szabadkereskedelem fenntartása és erősítése, valamint a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályrendszerének reformja érdekében végzett munka mellett.

A tárgyalók az iráni nukleáris fegyverkezés megfékezését célzó, az ENSZ Biztonsági Tanácsa által is támogatott megállapodás tiszteletben tartása mellett érveltek, az ugyanis minden részt vevő fél számára szükséges biztosítékokat nyújt a nemzetközi biztonság, a béke és a stabilitás megtartásához - közölte.

A főképviselő bejelentette, a találkozó alkalmával az Európai Unió és Szingapúr kereskedelmi, beruházásvédelmi, valamint a partnerségi és együttműködési keretmegállapodást írt alá.

A részleteket ismertetve elmondta, a kereskedelmi megállapodás bizonyos uniós termékek esetében szinte az összes fennmaradó vámot el fogja törölni, egyszerűsíteni fogja a vámeljárásokat, és magas szintű normákat és szabályokat határoz meg. A megállapodás egyszerűsíti az elektronikai áruk, az élelmiszertermékek és a gyógyszerek kereskedelmét, miközben ösztönzi a zöld növekedést. Megnyitja a piacot az olyan szolgáltatások előtt, mint a távközlési, a környezetvédelmi és a mérnöki szolgáltatások.

A beruházásvédelmi megállapodás egyebek mellett védi az EU és Szingapúr szabályozáshoz való és arra vonatkozó jogát, hogy olyan legitim politikai célkitűzéseket kövessen, mint például a közegészség, a biztonság és a környezet védelme.

A partnerségi és együttműködési keretmegállapodás pedig lehetővé fogja tenni az EU és Szingapúr számára a politikai, gazdasági és ágazati együttműködés megerősítését számos olyan területen, mint a környezetvédelem, az éghajlatváltozás, az energiaügy, az oktatás és kultúra, a foglalkoztatás és a szociális ügyek, a tudomány és technológia, a közlekedés, a terrorizmus elleni küzdelem és a szervezett bűnözés elleni küzdelem.

Mogherini elmondta, az Európai Bizottság a találkozó alkalmával olyan portált indított, amely adatokat szolgáltat a két kontinens közötti politikai, gazdasági és társadalmi kapcsolatokról, az azokban rejlő lehetőségek jobb kihasználása érdekében.

Mindazok, amelyekről a kétnapos találkozón megegyezés született, nem pusztán a két kontinens ügye, hanem az egész világ számra fontos, ugyanis együttesen a globális kereskedelem 55 százalékát, a Föld népességének 60 százalékát, a globális gazdaság 65 százalékát és a turizmus 75 százalékát adják - tette hozzá a főképviselő.

Információk szerint anélkül, hogy a rohingja kisebbség névét megemlítenék volna, a vezetők hangsúlyozták annak szükségességét, hogy megnyissák az utat a menekülni kényszerült, védtelen emberek biztonságos, önkéntes, méltóságteljes és fenntartható visszatérése előtt a Mianmar Bangladessel határos Arakán szövetségi államába.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke nyilatkozatában aláhúzta, az Európa és Ázsia közötti együttműködés megerősítéséről folytatott tanácskozás résztvevői azt szeretnék, ha a két kontinens egyre több szálon kapcsolódna össze. Azt, hogy az ázsiaiak és az európaiak többet kereskedjenek egymással, gyakrabban látogassanak egymáshoz, együtt dolgozzanak a bolygó megmentésén, és megerősítsék a nemzetközi biztonságot a jelenlegi bizonytalan időkben.

Mint közölte, a tárgyaló felek kitértek "a migráció jelentette kihívásokra és lehetőségekre" is, és egyetértettek abban, hogy együtt kell működniük a hatékony és átfogó válaszok kialakításában. Tájékoztatása szerint a biztonsági kihívásokat illetően a nemzetközi jog megszilárdításának szükségességét hangsúlyozták és a terrorizmus elleni küzdelem szükségességét.

"Miközben az áruk, a befektetések, az információk, az ötletek és az emberek szabad áramlása hozzájárul a globális növekedéshez, határozottan hiszem, hogy a régiók közötti valódi összeköttetésben rejlő lehetőségeket az oktatás és a csereprogramok, a közös kutatási ösztöndíjak és az idegenforgalom révén több emberi kapcsolat által aknázhatjuk ki legjobban" - fogalmazott a tanácsi elnök.

MTI
Címkék:
  • Vakulástól látásig
    Mondom, 1998-ban a világ még boldog (?) volt. De eltelt harminc év és most nem vagyunk annyira boldogok. És talán azért nem, mert felébredtünk. Azt nem mondanám, hogy buták voltunk, de mégsem láttunk semmit.
  • Rágalmazás mint politikai művelet
    Egy jelöltet undorító rágalmakkal illetni – ez a „demokrácia” része.
  • A Szent Korona nemcsak tárgy, hanem eszme is
    A Szent Korona sokkal több, mint egy díszes ötvösmunka. Jogforrás, jelkép, ereklye, nemcsak tárgy, de eszme is, hordozza erősségeinket és gyengeségeinket, tanúja küzdelmeinknek, abroncsa közös sorsunknak, büszkévé tesz, figyelmeztet hivatásunkra, emlékeztet nemzeti együvé tartozásunkra.
  • A történelemoktatásról – Hozzászólás a NAT-vitához
    Miért fontos, hogy történelmet tanuljunk? Milyen értékeket, ismereteket, tudásokat akarunk átadni, megtanítani az utánunk jövő nemzedékeknek és mi célból?
  • Bayer: Gruevszki bűne
    Gruevszki a migránsválság kellős közepén, országa jobboldali vezetőjeként kerítést épített a görög határszakaszra, és bejelentette, hogy mindenáron feltartóztatja az inváziót.
MTI Hírfelhasználó