Szankciókat sürget az ukrán parlament két ellenzéki hírtévével szemben
2018. október 21. 15:13

A kijevi törvényhozás a befolyásos Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácshoz (RNBO) fordult azzal a kéréssel, hogy vizsgálja meg szankciók bevezetésének lehetőségét a 112 Ukrajina és a NewsOne hírtelevíziókkal szemben.

Az erre vonatkozó, a hét végén hatályba lépett határozatot a parlament egy, a honlapján megjelent lakossági petícióra alapozva hozta, amely a két hírtévét Ukrajna-ellenes orosz propaganda terjesztésével vádolta meg, s amelyhez összegyűlt 25 ezer aláírás, így azt a törvényhozásnak napirendjére kellett tűznie.

A határozatban a törvényhozás felsorolja a javasolt büntetőintézkedéseket, amelyek között szerepel a sugárzási engedély visszavonása is.

A parlamentben október 4-én megszavazott dokumentum komoly vitákat váltott ki Ukrajnában. Ellenzői szerint a két, általuk ellenzékinek nevezett hírtévé elleni támadás az elnökválasztási kampány része, Petro Porosenko államfő és környezete így akarja elhallgattatni számára kényelmetlen médiát. Szerintük ez nyílt korlátozása a sajtószabadságnak és a szabad véleménynyilvánításnak. Rámutatattak arra, hogy televíziótól sugárzási engedélyt elvileg csak bíróság vehetne el. A peres eljárások viszont hosszadalmasak - az elnökválasztás jövő márciusban lesz -, a politikai vezetés ezért meggyorsítva a folyamatot az RNBO-t hívja segítségül, hogy szüntesse meg a nemkívánatos televíziókat.

A másik oldal viszont azzal érvel, hogy a két hírcsatorna fölött gyakorlatilag Viktor Medvedcsuk ukrán oligarcha, Vlagyimir Putyin orosz elnök bizalmasa vette át az irányítást.

A nem titkoltan oroszbarát nézeteket valló Medvedcsuk jelenleg az Ukrán választás elnevezésű társadalmi szervezet vezetője. 1998-2007. között az ukrán szociáldemokrata párt vezetője volt, Leonyid Kucsma államfősége alatt 2002-2005. között ő vezette az elnöki hivatalt. A szovjet időkben ügyvédként több ukrán másként gondolkodó elítélésében "segédkezett", többek között Vaszil Sztusz ismert ukrán költő 1980-as elítélésében, aki 1985-ben egy Perm környéki szovjet munkatáborban halt meg.

A hírtévék tulajdonosi háttere homályos, a papírokon szereplő tulajdonosok nyilvánvalóan strómanok. A zn.ua ukrán hírportál szerint a 112 Ukrajina egy bizonyos Eduard Katz német állampolgár tulajdonában van, aki egy eldugott kistelepülésen él Németországban és használt autók eladásából él. A televízió a nyáron került Medvedcsuk "kezébe", azóta az addig többé-kevésbé kiegyensúlyozottan tájékoztató csatornán egyre többször kerül Medvedcsuk kedvező beállításban megemlítésre.

A NewsOne hírtévét gyakorlatilag létezése óta oroszbarátnak minősítik Ukrajnában hangvétele miatt, és főként azért, mert vitaműsoraiban nagy számban szerepelnek meghívottként a Viktor Janukovics Oroszországba menekült volt ukrán elnök egykori hívei. Október 5-én Jevhen Murajev bejelentette, hogy eladta a tévécsatornát Tarasz Kozak parlamenti képviselőnek, aki a zn.ua szerint Medvedcsuk régi szövetségese.

MTI
Címkék:
  • Vakulástól látásig
    Mondom, 1998-ban a világ még boldog (?) volt. De eltelt harminc év és most nem vagyunk annyira boldogok. És talán azért nem, mert felébredtünk. Azt nem mondanám, hogy buták voltunk, de mégsem láttunk semmit.
  • Rágalmazás mint politikai művelet
    Egy jelöltet undorító rágalmakkal illetni – ez a „demokrácia” része.
MTI Hírfelhasználó