Tovább vonul a migránskaraván Amerika felé
2018. október 22. 10:43

Tovább vonult vasárnapra virradóra az Egyesült Államok irányába a közép-amerikai migránsokból álló, immár mintegy 5000 fősre duzzadt karaván. A mexikói hatóságok képtelenek voltak feltartóztatni az illegális bevándorlókat.

Az emberek hozzávetőleg másfél kilométer hosszú sora kígyózott a mexikói Tapachula városa felé. Egyelőre nem világos, hogy az észak-hondurasi San Pedro Sula városból a múlt szombaton elindult, mintegy 3000 emberből álló csoport miként gyarapodott létszámban. Megfigyelők szerint szombat este mintegy kétezren jutottak be mexikói területre.

A karaván feltehetőleg a Suchiate határfolyó felett ívelő hídon gyülekezőkkel és a guatemalai Tecún Umán határtelepülésről az éjszaka folyamán átkelt emberekkel bővülhetett ki. Pirkadatkor becslések szerint további 1500 ember várakozott még a mexikói határ guatemalai oldalán, hogy legálisan átkelhessen Mexikóba.

Éljenzéssel fogadták a hondurasi migránsokat

Az embertömeg miközben már mexikói területen vonult, olyan jelszavakat skandált, hogy „Si se pudo!” , vagyis „Igen megtehettük!”. A mexikóiak éljenzéssel fogadták a hondurasi migránsokat, élelemmel és ruhákkal látták el őket. Maria Teresa Orellana, tapachulai lakos ingyen szandálokat osztogatott a migránsoknak. „Ez szolidaritás, hiszen ők a testvéreink” – mondta.

A hondurasi Villanuevából származó 58 éves Olivin Castellanos azt mondta,  csónakkal keltek át a Suchiate határfolyón, miután a mexikói hatóságok lezárták a hidat. „Senki sem állíthat meg, csak Isten” – hangoztatta az egykori teherautó sofőr és kőműves. Mint mondta, az Egyesült Államokban akar eljutni, hogy dolgozhasson.

Ötven hondurasinak sikerült áttörnie a sorfalat

Mexikó szombaton megnyitotta Guatemalával közös határát az Egyesült Államokba tartó migránskaravánban lévő nők és gyerekek előtt, miután a menekültek egy része pénteken behatolt mexikói területére, de a határnál több száz mexikói rendőr állta útjukat. A migránsok és a rendvédelmi szervek összecsaptak, ötven hondurasinak sikerült áttörnie a sorfalat, de a többiek visszavonulót fújtak.

Enrique Pena Nieto mexikói elnök szerint hatóságok tájékoztatták a karaván tagjait arról, hogy aki be akar lépni, megteheti a megfelelő úti okmányok és vízum birtokában. Tudatták velük, hogy menedékkérelmet is benyújthatnak, amiben az ENSZ segítséget nyújt – mondta Nieto.

Donald Trump amerikai elnök a héten kilátásba helyezte, hogy lezárja az Egyesült Államok déli határát, és a határhoz vezényli a katonaságot, ha Mexikó nem állítja meg az Egyesült Államok felé tartó menekülteket Guatemalából, Hondurasból és Salvadorból. Honduras a világ egyik legveszélyesebb országa, különösen az országban tevékenykedő bandák és a kábítószer-kereskedelem miatt. Emellett a kilencmilliós lakosság 68 százaléka szegénységben él. Az ENSZ adatai szerint évente több mint félmillióan lépik át illegálisan Mexikó déli határait, hogy az országon keresztül az Egyesült Államokba jussanak.

hirado.hu - MTI
Címkék:
  • A Szent Péter-i Európa védelme
    Belülről akarják felrobbantani – vagy talán inkább szétmállasztani – a szellemi birodalmat, hosszú ideje, ám most egyfajta végkifejlet látszik közeledni.
  • Orbánt támadja egy lenini hasznos idióta
    Most a populista jelző – nem is címkéjével, hanem – bunkójával ütik le azokat, akik másként gondolkoznak, mint a Központ.
  • Az európai őshonos kisebbségek kirekesztése
    A migrációs válság eszkalálódása időszakában megdöbbenéssel tapasztaljuk, hogy a fejlett Nyugat az illegális bevándorlók emberi jogait őshonos kisebbségi polgárainak jogainál többre tartja, sőt még a saját keresztény-nemzeti és európai identitását is hajlamos feledni és feladni.
  • Német tankok magyar földön
    Egy ismeretlen nevű, katolikus családból származó magyar kislány naplója, aki egy gyermek egyszerű szemével jegyezte fel gondolatait március 21-én: „Szegény Horthy­val elbánt Hitler alaposan. Elfoglalták az országot. Szerintem ez rettenetes pimaszság."
  • Marxista bumeráng
    Az európai politika nagy nemzedékének képviselői közül Javier Solana volt NATO-főtitkár, Tony Blair volt munkáspárti brit miniszterelnök és az Európai Bizottság egykori néppárti elnöke, José Manuel Barroso egyaránt maoistaként kezdte fiatal korában. Az eurokrata elitet tökéletesen megtestesítő Jean-Claude Juncker avatta fel Marx születésének 200. évfordulóján a Kínától kapott hatalmas Marx-szobrot Trierben, a francia–német határ közelében.
MTI Hírfelhasználó