A Koper-Divaca vasútvonal építése a legnagyobb közlekedési projekt
2018. október 22. 14:22

A szlovén kormány csaknem egymilliárd eurós kiemelt projektje, a Koper-Divaca vasútvonal 27 kilométer hosszú szakaszán egy második vágány építése jelenleg a közlekedési tárca legnagyobb projektje, amelynek több kudarc után némi "löketre" van szüksége - mondta az STA-nak adott interjújában hétfőn Alenka Bratusek miniszter.

Kiemelte: lezártak néhány finanszírozási kérdést és megvitatták egy olyan ország részvételének pénzügyi hatásait is a projektre, amely ország használja a kikötőt, ez Magyarország.

A tárcavezető korábban többször is azt hangoztatta, hogy Szlovénia egyedül is képes megépíteni a második vágányt, de nem ellenzi más ország bevonását a projektbe, ha az hozzáadott értéket eredményez.

"Még nem zártuk ki az együttműködést Magyarországgal, de mi szabjuk a feltételeket a magyaroknak vagy bárki másnak" - mondta Bratusek, aki szeretné ellenőrizni, hogy van-e más ország is, amely részt venne a beruházásban.

Budapest korábban jelezte, hogy kész anyagilag - akár 200 millió euróval - támogatni a projektet. Cserébe a magyar kormány azt kérte, hogy a koperi kikötő és az oda vezető vasútvonal fejlesztésében magyar vállalatok is komoly szerepet játszhassanak, mivel a koperi a magyar vállalatok által leginkább használt kikötő.

Bár a két kormány az elmúlt két évben tárgyalt az együttműködésről, a tárgyalások nem voltak nyilvánosak, ezért találgatásokra adtak okot. A szlovén sajtó azzal vádolta a szlovén kormányt, hogy túlzott előnyökhöz juttatja Magyarországot, és az akkori ellenzék is minden létező fórumon meg akarta akadályozni, hogy magyarok bővítsék a vasutat és a fontos tengeri teherkikötőt. Az ügyben két népszavazást is tartottak, de mindkettő érvénytelen lett.

A félreértések elkerülése miatt a szlovén kormány nemrég nyilvánosságra hozta a keretmegállapodást. Ebben a Miro Cerar volt miniszterelnök vezette kormány azt ígérte Magyarországnak, hogy megépíthet egy 650 méter hosszú viaduktot, földet bérelhet a kikötőben és magas hozamra tehet szert. Ellentétben a híresztelésekkel, miszerint Magyarország résztulajdonosává válna a koperi kikötőnek, valamint a magyar vasutak előnyben részesülne a második vágány használatakor. A dokumentum tartalmazta továbbá, hogy Magyarország tulajdonrészt kaphat a 2TDK nevű vállalatban, amelyet a kormány a projekt levezénylésére hozott létre, de ez a tulajdonrész nem lehet nagyobb a szlovéntól, a befektetett tőke megtérülése pedig nem haladhatja meg a 2,8 százalékot évente.

Sajtóhírek szerint a szlovén kormány az év végéig véglegesíti a döntését.

MTI
Címkék:
  • Egyértelművé vált a hazaárulás
    Már nincs józan vezető egyéniség az adott ellenzék személyi állományában. Senki nem szólt nekik, hogy gyerekek, ezt nem kellene, mert lebukunk. Mindenki megtudja, hogy hazaárulók vagyunk.
  • Mérgezett díszek a fenyőfán
    A Karácsony mély szakralitása mellett a béke, a meghitt nyugalom ünnepe is (lenne), de a fel nagyörömre dallamai és a pásztorok kedvessége mellett disszonáns díszeket is látok az idei fenyőfán.
  • Elutasította a Brexitet a londoni alsóház
    A várakozásoknak megfelelően hatalmas arányban elutasította a londoni alsóház a kedd esti szavazáson a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét tartalmazó megállapodást.
  • Hadházyék maradnak az MTVA-ban
    Rögtönzött sajtótájékoztatót tartott Szél Bernadett és Hadházy Ákos az MTVA-székház előtt, ahol elmondták, maradnak a köztévénél, és a céljuk továbbra is az, hogy Papp Dániel helyett konszenzusos alapon egyezzenek meg a parlamenti pártok egy vezérigazgatóban.
  • Két régi barát, közös európai jövő
    Lengyelország és Magyarország függetlensége különböző érzelmeket vált ki az utókorból.
MTI Hírfelhasználó