Első fokon elmarasztaló ítélet Sanader volt horvát kormányfő egyik ügyében
2018. október 22. 22:17

Első fokon 2,5 év börtönbüntetésre ítélte hétfőn a Zágráb megyei bíróság Ivo Sanader volt horvát kormányfőt, a jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) egykori elnökét háborús nyerészkedésért - közölte a horvát közszolgálati televízió.

Ivo Sanadert a Hypo Bank perének újratárgyalásában azzal vádolták, hogy külügyminiszter-helyettesként 3,6 millió kuna (mintegy 157 millió forint) jutalékot fogadott el az osztrák banktól, miután az jóváhagyott Horvátország számára hitelt külképviseleti épületek megvásárlására. Mivel Horvátország akkor háborúban állt, Sanadert háborús nyerészkedéssel is megvádolták. A bíróság a 3,6 millió kuna visszafizetésére is kötelezte a volt kormányfőt.

Sanadert korábban ebben az ügyben jogerősen is elítélték. A Hypo Bank- és a Mol-INA-ügyek egyesített perében a Zágráb megyei bíróság 2012 novemberében nem jogerősen tíz év börtönbüntetésre ítélte háborús nyerészkedés, hivatali visszaélés és vesztegetés miatt. A legfelsőbb bíróság a büntetést 2014-ben jogerősen nyolc és fél évre enyhítette. A volt horvát miniszterelnök ezt követően eljárási hibák miatt az alkotmánybírósághoz fordult jogorvoslatért, a taláros testület pedig újratárgyalást rendelt el. A két ügyet jelenleg külön tárgyalják.

Mol-INA ügyben kedden kezdődik a tárgyalás.

Hétfőn egy másik eljárásban első fokon felmentő ítélet született Sanaderrel szemben. A politikust a HEP Dioki perben azzal vádolták, hogy 2008-ban, miniszterelnöksége idején, Robert Jeziccsel, a Dioki cégcsoport egykori tulajdonosával közösen arra ösztönözte Ivan Mravakot, a horvát állami energiaszolgáltató (HEP) akkori elnökét, hogy a cég hitelezzen 15 millió kunát (655 millió forintot), továbbá a piaci ár alatt adjon el áramot Jezic cégeinek. A bíróság ebben az ügyben nem találta bűnösnek a volt kormányfőt.

Sanader ellen összesen hat peres eljárás folyik, de egyikben sincs jogerős ítélet. A volt kormányfőt nyolc évvel ezelőtt tartóztatták le és közel négy és fél évet töltött vizsgálati fogságban a Hypo Bank- és a Mol-INA-ügyek egyesített perének ítélete után. 2015 novemberében azonban elhagyhatta a börtönt, azóta szabadlábon védekezik az ellene folyó perekben.

MTI
Címkék:
  • Egyértelművé vált a hazaárulás
    Már nincs józan vezető egyéniség az adott ellenzék személyi állományában. Senki nem szólt nekik, hogy gyerekek, ezt nem kellene, mert lebukunk. Mindenki megtudja, hogy hazaárulók vagyunk.
  • Mérgezett díszek a fenyőfán
    A Karácsony mély szakralitása mellett a béke, a meghitt nyugalom ünnepe is (lenne), de a fel nagyörömre dallamai és a pásztorok kedvessége mellett disszonáns díszeket is látok az idei fenyőfán.
  • 180 walesi bárd
    Írók a szolidaritásért című kiáltványban állnak ki magyar írók a holnapi tüntetés résztvevői mellett. Többek között Kepes András, Saly Noémi, Nyáry Krisztián, Závada Pál, Radnóti Sándor, Kálmán C. György, Kornis Mihály, Parti Nagy Lajos és még sokan mások aláírták azt a szolidaritási fogalmazványt, amely a Rabszolga-törvény miatt kiszolgáltatottá vált emberek, valamint az esélyegyenlőség sárba tiprása miatt bajba jutott honfitársaink melletti kiállást fogalmazza meg.
  • Meg akarják büntetni Magyarországot
    Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP) képviselő szerint a bevándorláspártiak meg akarják büntetni Magyarországot, mert nem akar befogadni migránsokat, Soros György szervezeteit viszont minél jobb anyagi körülmények közé segítenék.
  • Ki fogunk tartani
    Nem akarjuk és nem fogjuk menedzselni a saját nemzeti, vallási és kulturális identitásunk meggyilkolását.
MTI Hírfelhasználó