A világ vezetői magyarázatot követelnek a Hasogdzsi-ügyben
2018. október 23. 00:10

Megvitatta Dzsamál Hasogdzsi szaúd-arábiai ellenzéki újságíró meggyilkolásának ügyét Emmanuel Macron francia és Donald Trump amerikai elnök – közölte hétfőn a Fehér Ház. Franciaország után hétfőn Németország és Nagy-Britannia is a tények „sürgős tisztázásának fontosságát” hangsúlyozta.

Az amerikai idő szerint vasárnap este folytatott Trump-Macron megbeszélés során a felek szót ejtettek a Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátuson október 2-án meggyilkolt újságíró „tragikus halálát övező körülményekről” – közölte Sarah Sanders, Trump elnök szóvivője.

Jared Kushner, Trump veje és egyben tanácsadója a CNN hírtelevíziónak nyilatkozva hétfőn azt mondta: sürgette Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceget, hogy ne titkoljanak el semmit. „Csak legyetek átláthatóak, teljes mértékben. A világ figyel. Ezek nagyon súlyos vádak, és ez egy nagyon komoly helyzet” – mondta a trónörökösnek közlése szerint. Kérdésre válaszolva hozzátette, hogy Mohamed bin Szalmán minderre azt válaszolta: „Meglátjuk.” Az elnök veje azt mondta, hogy Washington jelenleg „tényfeltáró szakaszban” van az üggyel kapcsolatban, amely „felnyitotta szemeit”. Kushner nem fedte fel, hogy milyen módon lépett kapcsolatban a trónörökössel, akivel elemzők szerint igen jó kapcsolatot alakított ki.

Nem nyugtatja meg Ankarát a rijádi magyarázat: asin Aktay, Recep Tayyip Erdogan török elnök külpolitikai tanácsadója hétfőn úgy nyilatkozott, semmilyen magyarázatot nem ad a szaúdi ellenzéki újságíró meggyilkolásával kapcsolatos részletekre vonatkozóan a nyilvánosságra hozott „forgatókönyv”, inkább csak kérdéseket vet fel. Egy kormánypárti újságban Aktay azt írta: a legfontosabb kérdés, amelyre a rijádi „forgatókönyv” nem ad választ, az az, hogy mi történt Hasogdzsi holttestével? Aktay úgy vélte, hogy miután Szaúd-Arábia beismerte a gyilkosságot, ez is rövidesen nyilvánosságra kerül.

A török TRT World televíziós csatorna által 2018. október 21-én közreadott, felügyeleti kamerával felvett videóról készített képen Dzsamál Hasogdzsi szaúd-arábiai ellenzéki újságíró (piros karikával megjelölve) Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusára érkezik 2018. október 2-án (Fotó: MTI/AP/TRT World)

A tanácsadó kiemelte: nem tudja elképzelni, miként lehetséges, hogy az a viszonylag fiatal, személyvédelemben és közelharcban jártas 15 szaúdi, aki a gyilkosság napján, október 2-án érkezett Isztambulba, majd az ottani szaúdi főkonzulátusra, hogyan tud – a rijádi megfogalmazás szerint – „dulakodni” a 60 éves, védtelen Hasogdzsival. Ez az „aszimmetrikus verekedés”, amely „úgymond viccet űz az emberrel”, jobban hasonlít egy ártatlan ember meglincselésére – fogalmazott Aktay. Hozzátette: remélhetően nem állnak elő a 15 fős csoport „jogos önvédelmének történetével”.

Aktay úgy folytatta: a második kérdés, hogy miért várt Rijád ennyit a gyilkosság beismerésével, miközben az elmúlt hetekben a szaúdi hatóságok azt állították, hogy Hasogdzsi a főkonzulátusról való távozása után tűnt el. A külképviseletet először az esetet követő 13. napon vizsgálta át a török-szaúdi nyomozócsoport, amikor már a takarítók is több alkalommal jártak az épületben –mutatott rá Aktay.

Nem a német fegyverek elmaradása fog Rijádnak fájni

Berlin sem tétlenkedik: a német külügyminisztérium hétfőn bekérette Rijád berlini nagykövetét, hogy Hasogdzsi haláláról tárgyaljanak. A találkozó nyomán Berlin megfogalmazhatja a gyilkossággal kapcsolatos álláspontját – jelentette ki Maria Adebahr, a tárca szóvivője. Peter Altmaier német gazdasági miniszter hétfőn a ZDF televízióban felszólította az uniós tagállamokat, hogy az újságíró meggyilkolásának tisztázásáig ne engedélyezzenek fegyverszállításokat Szaúd-Arábiába. „Annak nem lesz semmilyen kedvező hatása, ha mi egyedül állítjuk le a fegyverszállításokat, mások pedig betömik a lyukat” – hangsúlyozta a miniszter (CDU), Angela Merkel német kancellár előző napi döntésére utalva.

Merkel vasárnap bejelentette, hogy a jövőben nem engedélyezik a Szaúd-Arábiába irányuló fegyverszállításokat. A kancellár szóvivője, Steffen Seibert közölte, hogy a már engedélyezett, de le nem szállított export leállításának lehetőségéről is tárgyal a kormány. Németország idén január és szeptember vége között 416,4 millió eurónyi fegyverexportot engedélyezett Rijád számára. Ez a mennyiség jóval alatta marad a többi európai – elsősorban brit és francia – eladásoknak.

Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter hétfőn „súlyos bűncselekménynek” minősítette a szaúdi újságíró megölését, amit az igazság érdekében ki kell vizsgálni. Arra a kérdésre, hogy Párizs tervez-e Berlinhez hasonló lépéseket tenni a fegyvereladásokra vonatkozóan, közölte: a döntést akkor hozzák meg, ha fény derült az igazságra.

Sok pénzt érintene a brit eladások leállítása

Nagy-Britannia hétfőn Dzsamál Hasogdzsi halála körülményeinek sürgős tisztázását szorgalmazta – közölte Theresa May kormányfő szóvivője. Az ellenzéki Munkáspárt árnyékkormányának külügyminisztere, Emily Thornberry szerint túlzott a szaúdi monarchia iránti brit türelem. „Felül kell vizsgálnunk a szaúdi fegyvereladásokat, tekintettel arra, hogyan viselkednek Jemenben, még esküvőket és temetéseket is bombáznak”– mondta a BBC-nek.

Nyugati fegyverekkel végrehajtott szaúdi légicsapás eredménye Jemenben (Fotó: MTI/EPA/Jahja Arhab)

Boris Johnson volt brit külügyminiszter sürgette, hogy London és Washington játsszon vezető szerepet Szaúd-Arábiának a „beteges és bizarr” gyilkosság ügyében való elszámoltatásában, de a fegyverexport leállításáról nem ejtett szót. A stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) adatai szerint a brit fegyvereladások 49 százaléka az elmúlt öt évben Szaúd-Arábiába irányult. Az éves brit fegyverexport értéke legalább 1,4 milliárd dollár.

Kanada mérlege, a legnépesebb muszlim ország is vizsgálatot vár

A kanadai kormányfő egy helyi idő szerint vasárnap este közvetített televíziós interjúban nem zárta ki, hogy Kanada felmond egy jelentős fegyverszállítási szerződést a Hasogdzsi-gyilkosság miatt. Justin Trudeau hangsúlyozta, hogy országa „mindig meg akarja védeni az emberi jogokat, így Szaúd-Arábiában is”. A 15 milliárd kanadai dollár értékű, könnyű páncélozott járművek szállítására vonatkozó szerződés kapcsán a kormányfő megjegyezte, hogy „a szerződésben vannak a vevő általi felhasználásra vonatkozó kikötések”. „Ha ezeket nem tartják be, természetesen felmondjuk a szerződést” – mondta.

Indonézia hétfőn átlátható vizsgálatot követelt a szaúdi újságíró halálának ügyében. Ezt Retno Marsudi külügyminiszter közölte, miután Joko Widodo indonéz államfő Jakartában fogadta Adel al-Dzsubeir szaúdi külügyminisztert. ”Az elnök aggodalmát fejezte ki az ügy miatt, és Indonézia átlátható és átfogó vizsgálatot vár” – közölte a miniszter.  Indonézia visszafogottan nyilatkozott a gyilkosság elítélése ügyében, amelyet Dzsubeir is “nagy és súlyos hibának” nevezett.

A világ legnépesebb muzulmán országa tavaly 221 ezer zarándokot küldött a szaúdi Mekkába a zarándoklatra. Szalmán szaúdi király – ötven éve elsőként a wahhábita királyság uralkodói közül – tavaly Indonéziában járt.

A szaúdi abszolút monarchiát élesen bíráló Hasogdzsi október 2-án tűnt el, miután bement az isztambuli szaúdi főkonzulátusra, hogy a közelgő esküvőjéhez szükséges dokumentumokat intézze. Török menyasszonya az épületnél várta, de nem látta kijönni.

Hang- és videofelvételekre hivatkozó török sajtóbeszámolók, valamint neve elhallgatását kérő török tisztségviselőktől származó amerikai értesülések alapján Hasogdzsit a főkonzulátuson brutális módszerekkel meggyilkolták. Szaúd-Arábia ezt korábban tagadta. A szombati beismerés után ugyanakkor számos nemzetközi szervezet és nyugati ország vezetője szólalt meg, többen elítélték a Hasogdzsi megölését, és további vizsgálatokat követeltek.

hirado.hu - MTI
Címkék:
  • Vakulástól látásig
    Mondom, 1998-ban a világ még boldog (?) volt. De eltelt harminc év és most nem vagyunk annyira boldogok. És talán azért nem, mert felébredtünk. Azt nem mondanám, hogy buták voltunk, de mégsem láttunk semmit.
  • Rágalmazás mint politikai művelet
    Egy jelöltet undorító rágalmakkal illetni – ez a „demokrácia” része.
MTI Hírfelhasználó