Szijjártó: a kormány nagyra becsüli Andrej Babis kiállását Magyarország mellett
2018. október 23. 13:45

A külgazdasági és külügyminiszter szerint a kormány nagyra becsüli Andrej Babis cseh miniszterelnök kiállását Magyarország mellett, és ezt tekinti irányadónak.

Szijjártó Péter az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében az új cseh külügyminiszternek a Respekt című liberális cseh politikai hetilap legfrissebb számában megjelent interjújára reagált. Tomás Petrícek a lapnak azt mondta, közösen kellene védelmezni a liberális demokráciát és úgy vélekedett, hogy szükség volt a vitára az Európai Parlamentben azzal kapcsolatban, hogy Magyarország "elfordult" a liberális demokráciától, azonban a felszólításra a szankciós folyamat megindítására az új európai parlamenti választások és az új Európai Bizottság felállása előtt nem.

Szijjártó Péter cseh kollégája interjújára reagálva úgy fogalmazott: "értékeljük a külügyminiszteri munka megkezdésénél tapasztalt lendületet és megfelelni vágyást."
Hozzátette: örömmel várják a novemberi találkozót, akkor mindent megbeszélhetnek, hiszen "eddig nem volt jellemző a magyar-cseh kapcsolatokra az üzengetés, reméljük ezután sem lesz az".

Hangsúlyozta a négy visegrádi ország (Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Magyarország) együttműködése továbbra is a magyar külpolitika fókuszában marad, "nagyra becsüljük Babis miniszterelnök Magyarország melletti kiállását, és ezt tekintjük irányadónak".

MTI
Címkék:
  • Egyértelművé vált a hazaárulás
    Már nincs józan vezető egyéniség az adott ellenzék személyi állományában. Senki nem szólt nekik, hogy gyerekek, ezt nem kellene, mert lebukunk. Mindenki megtudja, hogy hazaárulók vagyunk.
  • Mérgezett díszek a fenyőfán
    A Karácsony mély szakralitása mellett a béke, a meghitt nyugalom ünnepe is (lenne), de a fel nagyörömre dallamai és a pásztorok kedvessége mellett disszonáns díszeket is látok az idei fenyőfán.
  • Elutasította a Brexitet a londoni alsóház
    A várakozásoknak megfelelően hatalmas arányban elutasította a londoni alsóház a kedd esti szavazáson a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét tartalmazó megállapodást.
  • Hadházyék maradnak az MTVA-ban
    Rögtönzött sajtótájékoztatót tartott Szél Bernadett és Hadházy Ákos az MTVA-székház előtt, ahol elmondták, maradnak a köztévénél, és a céljuk továbbra is az, hogy Papp Dániel helyett konszenzusos alapon egyezzenek meg a parlamenti pártok egy vezérigazgatóban.
  • Két régi barát, közös európai jövő
    Lengyelország és Magyarország függetlensége különböző érzelmeket vált ki az utókorból.
MTI Hírfelhasználó