Szarvassal ütközött a szlovák kormányfőt szállító autó
2018. október 23. 15:10

Közúti baleset résztvevője volt Peter Pellegrini szlovák kormányfőt szállító gépkocsi kedden délelőtt a Magas-Tátrában – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a Joj kereskedelmi televízióra hivatkozva.

A Joj televízió szerint a Poprád és Velká Lomnica (Kakaslomnic) városok közötti útszakaszon váratlanul egy szarvas futott ki az út mellől a miniszterelnököt szállító gépkocsi elé, amely elütötte.

Pelegrininek a balesetben nem történt semmi baja, de gépkocsijának vezetője könnyebben megsérült. A sofőrt a helyszínen ellátták.

A szlovák kormányhivatal balesetről egyelőre nem adott ki tájékoztatást, de a Joj jelentését nem cáfolták.

Peter Pellegrini Pozsonyból kelet-szlovákiai Késmárkra tartott, ahol kedden kihelyezett ülést tart a kormány. A TASR úgy tudja, hogy a baleset ellenére a miniszterelnök időben megérkezett a kormányülésre.

MTI
Címkék:
  • Vakulástól látásig
    Mondom, 1998-ban a világ még boldog (?) volt. De eltelt harminc év és most nem vagyunk annyira boldogok. És talán azért nem, mert felébredtünk. Azt nem mondanám, hogy buták voltunk, de mégsem láttunk semmit.
  • Rágalmazás mint politikai művelet
    Egy jelöltet undorító rágalmakkal illetni – ez a „demokrácia” része.
MTI Hírfelhasználó