Tarthatatlanná vált a boszniai helyzet
2018. november 7. 08:57

Bihácson aláírásgyűjtésbe kezdtek a lakók a bevándorlók bűncselekményei miatt. Egy rendőrségi szóvivő azt mondta, tarthatatlanná vált a helyzet. Elmondása szerint hatvan komolyabb bűncselekmény miatt indult eljárás. A bosnyák-horvát határ közelében egyre jobban félnek a migránsoktól.

Elegük van a bevándorlókból

Egyetlen nap alatt több százan írták alá a petíciót, sőt egy felvonulást is szerveznek. A tervek szerint transzparensekkel vonulnak majd végig Bihácson, hogy felhívják a bosnyák kormány figyelmét, elegük van az illegális bevándorlókból és biztonságban akarnak élni.

A térség rendőrségi szóvivője az M1-nek azt mondta: mostanra tarthatatlanná vált a helyzet. Nemcsak azért, mert azt sem tudják pontosan, hogy hány migráns van Bihácson, hanem azért is, mert a lopásokon kívül egyre durvább bűncselekményeket követnek el.

Ellenőrizni akarják őket

Hétfőn egyébként válságtanácskozást tartottak a hatóságok, ahol abban állapodtak meg, hogy szigorítják a befogadóhelyeken a ki- és belépést és további ellenőrzőpontokat állítanak fel.

Egyébként nem csak a bosnyákok aggódnak a migráció miatt. Bécs is egyre aggasztóbbnak látja a Bosznia-Hercegovinában kialakult helyzetet, erről a Krone Zeitung cikkezett. Az osztrák lap szerint nemcsak az jelent gondot, hogy tömegek várják a bosnyák-horvát határon, hogy Németországba és a skandináv országokba jussanak, hanem az is, hogy már nem a családosok jönnek.

Az osztrák belügyminisztérium szakértői szerint a most érkező migránsok 95 százaléka fiatal egyedülálló férfi, akik Pakisztánból, Iránból és Algériából érkeznek, késsel a kezükben.

Fokozódik a káosz

Egyes sajtóhírek szerint Bosznia-Hercegovinában is megjelentek azok a név nélküli kártyák, amelyekről vásárolhatnak a migránsok. Bár az ENSZ Migrációügyi Főbiztossága és az Európai Bizottság szerint ezt csak Görögországban használhatják a migránsok, mégiscsak eljutottak Bosznia-Hercegovinába – hangzott el az M1 Ma este című műsorában.

Az országba több ezer bevándorló rekedt, egyesek szerint érkezik az utánpótlás is. Ördögh Tibor Balkán-szakértő szerint Bosznia nem képes ellátni azt a sok embert, ami jelenleg az országában van. Átmeneti szállásokon próbálják meg ellátni őket, azonban ez úgy látszik kudarcot vallott.

A szakértő kifejtette: a migránsok az átmeneti szállásokon túl elhagyatott házakban és épületekben próbálják meg átvészelni a napokat, arra várva, hogy tovább indulhassanak Európa más országaiba.

Véleménye szerint hiányoznak az országból a megfelelő befogadóközpontok, hiába történik meg az Európai Unió vagy a nemzetközi szervezetek részéről a pénzek felajánlása, ami a kapacitásnövelést szorgalmazza immár nyár óta, mégsem láthatjuk az intézményeket. Ördögh kijelentette: a kormány nem hozta létre ezeket az befogadóközpontokat, a pénz nem tudhatjuk hová lett.

A muszlim közösség sem örül a migránsoknak

A műsorban felvetődött: Bosznia-Hercegovinában jelentős muszlim népesség él, kérdés azonban az, hogy az országba érkező muszlim vallású migránsokat miként fogadja a helyi közösség. Ördögh Tibor szerint alapvetően azt gondolhatnánk, hogy a megegyező vallású közösséges segítik egymást, viszont a helyzet az, hogy ez nem így van.

Félelem van nemcsak a szerb, horvát és bosnyák közösségekben, de a muszlimokban is – emelte ki a szakértő. Hozzátette: a bosnyák muszlim csoportok Szaúd-Arábiából kapnak anyagi támogatást, így nekik nem érdekük, hogy a támogatást még több részre kelljen osztani, így vélhetően nem szívesen fogadják őket a helyi muszlimok – fogalmazott Ördögh Tibor.

hirado.hu - M1
Címkék:
  • A Szent Péter-i Európa védelme
    Belülről akarják felrobbantani – vagy talán inkább szétmállasztani – a szellemi birodalmat, hosszú ideje, ám most egyfajta végkifejlet látszik közeledni.
  • Orbánt támadja egy lenini hasznos idióta
    Most a populista jelző – nem is címkéjével, hanem – bunkójával ütik le azokat, akik másként gondolkoznak, mint a Központ.
  • Konferencia - a nagy nemzetek mellett nagy gondolatokra is szükség van
    Minden idők legfontosabb kihívásának nevezte a migrációt, valamint az ezzel összefüggő, a helyi és regionális identitás vonatkozásában tapasztalt problémákat a Miniszterelnökség uniós ügyekért felelős államtitkára vasárnap, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) budapesti migrációs konferenciáján.
  • Orbán: Magyarországon az történik, amit a magyarok akarnak
    Arra kéri a magyar embereket Orbán Viktor miniszterelnök, hogy ha szeretik a hazájukat, ha ki akarnak állni a hazájuk érdeke mellett, vegyenek részt a május 26-i európai parlamenti (EP) választáson. "Mutassuk meg Brüsszelnek, álljunk ki Magyarország mellett" - fogalmazott a kormányfő a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
  • Semjén: az állam és az egyház együttműködése a járható út
    Nem tudok elképzelni jobb "befektetést" a költségvetési pénzeknek, mint az egyházi intézményekbe történő invesztíció - jelentette ki Semjén Zsolt vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tisztabereken vasárnap.
MTI Hírfelhasználó