Bosznia - Migránsokat akadályoztak meg, hogy leszálljanak a vonatról a határon
2018. november 9. 15:46

A boszniai hatóságok pénteken a boszniai-horvát határnál megakadályozták, hogy 146 migráns leszálljon a Szarajevóból Bihacba közlekedő vonatról, ezzel megakadályozva, hogy a Nyugat-Európába tartó illegális bevándorlók közelebb jussanak a horvát határhoz - közölte értesülését a honlapján a Nezavisne Novine című napilap.

Az északnyugat-boszniai Bihacba az utóbbi hónapokban több ezer migráns érkezett, hogy onnan továbbhaladhasson Horvátországba. Mivel azonban az átkelés nehéz és veszélyes, illetve a horvát hatóságok is fokozottan őrzik a határt, Bihac környékén több ezer illegális bevándorló gyűlt össze, és a helyi hatóságok mindent megtesznek annak érdekében, hogy csökkentsék a további beáramlást.

A vonaton eredetileg 153 migráns tartózkodott, hetüknek - mozgássérülteknek és egy kisgyerekes családnak - azonban megengedték, hogy leszálljanak, és a helyi befogadóközpontban pihenjenek meg.

A péntekihez hasonló eset történt október 24-én is, akkor 90 migránsnak tiltották meg, hogy leszálljon a vonatról, később pedig buszokkal visszaszállították őket a Szarajevó melletti Hadzici befogadóközpontjába.

A vasúttársaság bejelentette, kártérítést követel a rendőrségtől, mert azáltal, hogy a migránsok miatt akadályozta a vonat közlekedését, a többi utasnak, illetve a vasúttársaságnak is kárt okozott. Ez alátámasztja a rendőrség korábbi közlését, amely szerint más szervek nem igazán együttműködőek a migránsáradat megakadályozásában.

Az idei boszniai "migránsáradat" kezdete óta 11 500 illegális bevándorló érkezett a boszniai-horvát határ környékére - közölte egy rendőrségi szóvivő csütörtökön.

Az illegális bevándorlók Boszniából Horvátországon és Szlovénián keresztül Olaszországba, Ausztriába és Németországba szeretnének eljutni.

MTI
Címkék:
  • Videó mint politikai csapásmérés
    Megvan tehát a magyarázat arra: miért viselkednek egyes politikusok – köztük egészen magas pozícióban lévők is – elmebeteg módjára. Miért zúdítják rá a kontinensre a migránsáradatot, a terrorista bandákat. Miért öletik meg társadalmuk tagjait. Zsarolva vannak.
  • Elszállt egy hajó a szélben
    Nehéz megindulás, mit megindulás, megrendülés nélkül beszélni erről a patináns lapról, a baloldali véleményformálók zászlóshajójáról, erről az izé 168 óráról. Nehéz, de mégis meg kell tenni.
  • A bevándorláspártiak mind ott lesznek, legyünk ott mi is!
    Az európai baloldal azért akar kevert népességű Európát, mert valójában a nemzeteket akarja felszámolni, márpedig Európa erejét a sikeres nemzetállamok adják. Meggyőződésem, hogy az előttünk álló évtizedben nem lehet úgy politizálni Magyarországon, hogy nem a migrációt tartjuk a legfontosabb kérdésnek. Ha az elmúlt években baloldali kormány lett volna Magyarországon, akkor most úgy néznének ki a városaink, mint egyes német vagy francia városok, mert százezrével lennének itt Afrikából vagy a Közel-Keletről érkezett migránsok — nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Orbán Viktor miniszterelnök.
  • Még megvédhető a demokrácia és a szabadság
    Ez a vasárnapi EP-választás nem más, mint egy újabb népszavazás a betelepítési kvótáról, ahol a Fideszre leadott minden szavazat a nemzeti szuverenitás megvédését szolgálja.
  • Európai egyesült rémálmok
    Ma még sok száz millió realista európai reméli, hogy az Európai Egyesült Államok hirdetőinek, köztük Gyurcsány Ferenc feleségének nem lesz igaza.
MTI Hírfelhasználó