Egyre többen háborodnak fel az MSZP-ben a Párbeszéd ultimátuma miatt
2018. november 14. 00:30

Egyre többen háborodnak fel az MSZP-ben azon, hogy Karácsony Gergely és a Párbeszéd ultimátumot adott a szocialistáknak. A szocialista politikusok szerint furcsa, hogy egy olyan párt fogalmaz meg ultimátumot, amelyik az MSZP nélkül be sem került volna a Parlamentbe.

„Pofátlanság a Párbeszéd ultimátuma” – ezt mondta a Magyar Időknek több MSZP-s elnökségi tag, miután kiderült, Karácsony Gergely csak a zuglói polgármester-jelöltségért vállalná a közös listát a szocialistákkal. A lap információi szerint az MSZP-sek nagy része egyetértett Mesterházy Attilával, az ultimátummal kapcsolatos értetlenségének ugyanis először a szocialisták volt elnöke adott hangot. „A zuglói polgármesteri székért cserébe van csak közös lista?! Ez most ugye egy félreértés?” – fogalmazott Mesterházy Attila.

Szombaton az MSZP és a Párbeszéd még közösen jelentették be, hogy áprilishoz hasonlóan az EP-választáson is pártszövetségben indulnak. A szocialisták szerint itt még szó sem volt feltételekről. Egy nappal később viszont a Párbeszéd két újraválasztott társelnöke ennek épp az ellentétéről beszélt.

„Mindenfajta szövetségi politikát a jövőben úgy tudunk elképzelni, ha Budapesten, Zugló polgármestereként továbbra is Karácsony Gergely lesz a Párbeszéd jelöltje” – jelentette ki Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke.

„Egy olyan párt akar ultimátumot adni az MSZP-nek, amelynek nélkülünk nem is lenne frakciója” – fakadt ki az ügy kapcsán hétfőn Mesterházy Attila. A politikus hozzátette, ilyen „őszinte és erős együttműködő partnerrel a hátunk mögött a Fidesz halálra van ítélve az uniós és az önkormányzati választásokon is”.

Kedden viszont már ő is teljesen mást mondott, mint egy nappal korábban. Mint mondta, „mindenki a saját szervezeti érdekét próbálja képviselni a politikában, szerinte ezzel semmi probléma nincs. Arról szól a párbeszéd, hogy ezeket a vitás kérdéseket rendezzük” – fogalmazott Mesterházy Attila.

Karácsony Gergelyről egyébként még a választások előtt az Origo írta meg, hogy a Párbeszéd társelnöke „mindig úgy forog, ahogy az aktuális érdek – azaz a pénz és hatalom megszerzése – megkívánja. A lap „Karácsony Gergely legcifrább árulásai” című írásában felidézi, a zuglói polgármester először a Gyurcsány-kormány politikai tanácsadójából lett az LMP tagja, majd onnan kilépve megalapította a Párbeszéd Magyarországért pártot, és az Együttel lépett szövetségre.

Az Együtt végül azért mutatott ajtót neki, mert a párt szerint Karácsony Gergely a hátuk mögött kötött együttműködést a szocialistákkal.

Egykori párttársa, az LMP-s Sallai R. Benedek pedig azt írta róla korábban, „kétféle ellenzéki politikust ismerek, akit a Párbeszéd Magyarországért és Karácsony Gergely már átvert és elárult, és akit át fog verni és el fog árulni.”

hirado.hu - M1
Címkék:
  • Videó mint politikai csapásmérés
    Megvan tehát a magyarázat arra: miért viselkednek egyes politikusok – köztük egészen magas pozícióban lévők is – elmebeteg módjára. Miért zúdítják rá a kontinensre a migránsáradatot, a terrorista bandákat. Miért öletik meg társadalmuk tagjait. Zsarolva vannak.
  • Elszállt egy hajó a szélben
    Nehéz megindulás, mit megindulás, megrendülés nélkül beszélni erről a patináns lapról, a baloldali véleményformálók zászlóshajójáról, erről az izé 168 óráról. Nehéz, de mégis meg kell tenni.
  • A bevándorláspártiak mind ott lesznek, legyünk ott mi is!
    Az európai baloldal azért akar kevert népességű Európát, mert valójában a nemzeteket akarja felszámolni, márpedig Európa erejét a sikeres nemzetállamok adják. Meggyőződésem, hogy az előttünk álló évtizedben nem lehet úgy politizálni Magyarországon, hogy nem a migrációt tartjuk a legfontosabb kérdésnek. Ha az elmúlt években baloldali kormány lett volna Magyarországon, akkor most úgy néznének ki a városaink, mint egyes német vagy francia városok, mert százezrével lennének itt Afrikából vagy a Közel-Keletről érkezett migránsok — nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Orbán Viktor miniszterelnök.
  • Még megvédhető a demokrácia és a szabadság
    Ez a vasárnapi EP-választás nem más, mint egy újabb népszavazás a betelepítési kvótáról, ahol a Fideszre leadott minden szavazat a nemzeti szuverenitás megvédését szolgálja.
  • Európai egyesült rémálmok
    Ma még sok száz millió realista európai reméli, hogy az Európai Egyesült Államok hirdetőinek, köztük Gyurcsány Ferenc feleségének nem lesz igaza.
MTI Hírfelhasználó