Melania Trump bírálata után menesztették a tanácsadó helyettesét
2018. november 15. 09:41

Menesztették a Fehér Házból Mira Ricardelt, a nemzetbiztonsági tanácsadó helyettesét, egy nappal azután, hogy a first lady, Melania Trump a nyilvánosság előtt szorgalmazta elbocsátását.

A döntést Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője rövid közleményben tudatta.

"Mira Ricardel változatlanul támogatja az elnököt, a Fehér Házból távozva új szerepet kap a kormányzatban" - fogalmazott a szóvivőnő. A közlemény azonban nem tett említést arról, hogy milyen megbízatás várhat rá.

Melania Trump kedden szorgalmazta Mira Ricardel menesztését.

Stephanie Grisham, a first lady kommunikációs igazgatója kedden délután sokakat meglepő nyilatkozatot adott ki, amelyben úgy fogalmazott: "a first lady hivatalának álláspontja szerint ő (Ricardel) többé nem méltó arra a megtiszteltetésre, hogy a Fehér Házban szolgálhasson".

Először fordult elő, hogy Melania Trump nyilvánosan rendre utasította az amerikai elnök kormányzatának egyik tagját. Az amerikai politikában nem gyakorlat, hogy a first ladyk a nyilvánosság előtt hoznak döntéseket politikai vagy személyzeti ügyekben.

Amerikai sajtóértesülések szerint Ricardel a first lady októberi afrikai körútjakor összetűzésbe került Melania Trump munkatársaival. A vita tárgya a repülőgépen történő ültetés és a Nemzetbiztonsági Tanács forrásainak felhasználása volt.

A menesztett tanácsadót ugyanakkor az amerikai sajtó munkahelyi vitákat generáló, összeférhetetlen személyként írja le, aki korábban James Mattis védelmi miniszterrel is nyilvános és durva hangú vitákba keveredett. A The Washington Post információi szerint John Kelly kabinetfőnök már hónapok óta fontolgatta Mira Ricardel eltávolítását.

MTI
Címkék:
  • Videó mint politikai csapásmérés
    Megvan tehát a magyarázat arra: miért viselkednek egyes politikusok – köztük egészen magas pozícióban lévők is – elmebeteg módjára. Miért zúdítják rá a kontinensre a migránsáradatot, a terrorista bandákat. Miért öletik meg társadalmuk tagjait. Zsarolva vannak.
  • Elszállt egy hajó a szélben
    Nehéz megindulás, mit megindulás, megrendülés nélkül beszélni erről a patináns lapról, a baloldali véleményformálók zászlóshajójáról, erről az izé 168 óráról. Nehéz, de mégis meg kell tenni.
  • A bevándorláspártiak mind ott lesznek, legyünk ott mi is!
    Az európai baloldal azért akar kevert népességű Európát, mert valójában a nemzeteket akarja felszámolni, márpedig Európa erejét a sikeres nemzetállamok adják. Meggyőződésem, hogy az előttünk álló évtizedben nem lehet úgy politizálni Magyarországon, hogy nem a migrációt tartjuk a legfontosabb kérdésnek. Ha az elmúlt években baloldali kormány lett volna Magyarországon, akkor most úgy néznének ki a városaink, mint egyes német vagy francia városok, mert százezrével lennének itt Afrikából vagy a Közel-Keletről érkezett migránsok — nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Orbán Viktor miniszterelnök.
  • Még megvédhető a demokrácia és a szabadság
    Ez a vasárnapi EP-választás nem más, mint egy újabb népszavazás a betelepítési kvótáról, ahol a Fideszre leadott minden szavazat a nemzeti szuverenitás megvédését szolgálja.
  • Európai egyesült rémálmok
    Ma még sok száz millió realista európai reméli, hogy az Európai Egyesült Államok hirdetőinek, köztük Gyurcsány Ferenc feleségének nem lesz igaza.
MTI Hírfelhasználó