Néhány euróért kölcsönöznek útlevelet a migránsok
2018. november 15. 16:59

Egyre nagyobb az elégedetlenség Bosznia-Hercegovinában a migránsok miatt. Szemmel láthatóan egyre többen vannak egyes városokban. A helyiek szerint napról napra rosszabb a helyzet. Gyakori, hogy a migránsok kézről kézre adják egymás közt az útleveleket. Egy-egy kölcsönútlevél 5–10 euróba kerül.

Egy, a bosnyák–horvát határhoz közeli városban napközben hosszú sorok kígyóznak a pénzintézetek előtt. A migránsok azt mondták a Híradónak, hogy családjuktól és barátaiktól kapják a támogatást, amit később az embercsempészeknek adnak. „Várok a pénzre, és aztán kezdődik a game, vagyis a játék, így jutunk át a határon” – mondta az egyikük, és hozzátette, hogy a kölcsönútlevélért is fizetniük kell. A migránsok arról is beszéltek a Híradónak, hogy bár olykor ezer eurót is küldenek nekik, a pénz gyorsan elfogy.

Bosznia-Hercegovinában az év eleje óta több mint 22 ezer bevándorlót regisztráltak. A legnagyobb nyomás Velika Kladusán és Bihácson van.

A hatóságok már néhány hete a térségbe érkező migránsokat megpróbálják visszafordítani Szarajevóba, de ez alig érződik a helyszínen, ugyanis továbbra is folyamatosan érkeznek a bosnyák–horvát határ környékére.

Az itt élőket aggasztja, hogy a helyzet napról napra egyre rosszabb, és nem érzik, hogy a hatóságok megtennék a megfelelő lépéseket a helyzet normalizálására.

A bihácsiakat felháborította az a terv, ami szerint decembertől mintegy 50 migráns gyermek kezdheti meg tanulmányait az egyik helyi általános iskolában. A szülők azt mondják: őket senki se kérdezte meg, ezért ha ez megtörténik, tüntetnek, és a gyermekeiket nem engedik iskolába.

Nem ez lenne első migránsok elleni tiltakozás a városban. A helyiek legközelebb szombaton vonulnak utcára, hogy kifejezzék elégedetlenségüket a kialakult migrációs helyzet miatt.

hirado.hu - M1
Címkék:
  • Hamis zászlók
    A hamis látszat keltésével azt hazudni, hogy a nemzetellenes szélsőség az adott nemzet megerősödését, gazdagodását, javát akarja.
  • „Tudományos” látásmód
    Ilyen körülmények között lefordíthatjuk-e Lenint magyar pénzből angolra?
  • Fenyegetőzött az EU-biztos
    Szijjártó Péter és Soros György emberének csatáját hozta a Budapest Folyamat isztambuli tárgyalása - mondta el Menczer Tamás külügyi államtitkár szerdán Isztambulban, a Budapest Folyamat 6. miniszteri ülésének szünetében az MTI kérdésére válaszolva.
  • Jelentősen bővülnek a családok lehetőségei
    Kedvező esetben akár 35 millió forinttal is számolhatnak otthonteremtéshez a fiatal családok a jú­lius 1-jétől életbe lépő családvédelmi akcióterv újabb bőkezű támogatásaival.
  • A kormány cáfol, Brüsszel tovább tajtékzik
    A magyar kormány be tudja bizonyítani, hogy készülnek azok a tervek, amelyeket az Európai Bizottság tagad - mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár újságíróknak kedden Budapesten.
MTI Hírfelhasználó