Átadták a kékestetői tévétoronyban lévő megújult kilátót
2018. november 16. 16:24

Átadták pénteken a kékestetői tévétoronyban lévő megújult kilátót, ahol a beruházás eredményeként modern belső térrel, új világítással és a korábbinál több vizes helyiséggel várják a látogatókat.

Az átadáson Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos kiemelte: annak érdekében, hogy minél élhetőbb hely legyen Magyarország, sok minden történt az elmúlt években. Ebben a folyamatban a turizmus ikonikus helyének, Kékestetőnek különleges jelentősége van. "Vannak itt, Magyarország legmagasabb pontján kihasználatlan lehetőségek. A helyet olyan turisztikai attrakcióvá kell varázsolni, amiért érdemes idejönni" - jelentette ki, hozzátéve, hogy a közelmúltban megszületett a kormányhatározat Kékestető kiemelt fejlesztéséről.

Horváth László (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a mátrai turizmus az utóbbi években duplájára nőtt. Ezért is fontos, hogy a kilátó felújításával megtették az első lépést az ország ikonikus turisztikai pontjának a fejlesztéséhez. Hozzátette, hogy ezek a munkák jól illeszkednek két jubileumhoz is: tavaly volt 130 éves a mátrai turizmus és idén ünnepelik az első kilátó megépítésének 130. évfordulóját.

D_KOM20181116009

D_KOM20181116006

A kékestetői tévétorony megújult kilátója az átadás napján, 2018. november 16-án. MTI/Komka Péter

Bene Csaba, a kilátó bérlője, a Mátra Gasztronómia Kft. ügyvezetője részben visszatekintett a torony 130 éve kezdődött történetére és beszélt a felújítás előzményeiről, valamint a megvalósítás részleteiről. A bejárat környékére térköveket fektettek le, megújult a világítás és új, modern belsőt kapott a körpresszó. Emellett a fenti részben is kialakítottak mosdókat, a bejáratnál lévőket pedig felújították.

A torony tulajdonosa, az Antenna Hungária Zrt. képviseletében Tóth András kommunikációs igazgató arról beszélt, hogy Magyarországon a pécsi és a kékestetői adótoronynak vannak kiemelt turisztikai funkciói.

D_KOM20181116003

A kékestetői tévétorony 2018. november 16-án. Ezen a napon adták át az adótorony megújult kilátóját. MTI/Komka Péter

MTI
Címkék:
  • Hamis zászlók
    A hamis látszat keltésével azt hazudni, hogy a nemzetellenes szélsőség az adott nemzet megerősödését, gazdagodását, javát akarja.
  • „Tudományos” látásmód
    Ilyen körülmények között lefordíthatjuk-e Lenint magyar pénzből angolra?
  • Fenyegetőzött az EU-biztos
    Szijjártó Péter és Soros György emberének csatáját hozta a Budapest Folyamat isztambuli tárgyalása - mondta el Menczer Tamás külügyi államtitkár szerdán Isztambulban, a Budapest Folyamat 6. miniszteri ülésének szünetében az MTI kérdésére válaszolva.
  • Jelentősen bővülnek a családok lehetőségei
    Kedvező esetben akár 35 millió forinttal is számolhatnak otthonteremtéshez a fiatal családok a jú­lius 1-jétől életbe lépő családvédelmi akcióterv újabb bőkezű támogatásaival.
  • A kormány cáfol, Brüsszel tovább tajtékzik
    A magyar kormány be tudja bizonyítani, hogy készülnek azok a tervek, amelyeket az Európai Bizottság tagad - mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár újságíróknak kedden Budapesten.
MTI Hírfelhasználó