Elkísérték utolsó útjára Pap Géza püspököt
2018. november 18. 12:52

Örök nyugalomra helyezték Pap Gézát, az Erdélyi Református Egyházkerület 45. püspökét, Kolozsvár-felsővárosi lelkipásztort. A szombaton tartott gyászszertartáson teljesen megtelt a Farkas utcai templom, majd a Házsongárdi temetőben vehettek végső búcsút az áldott emlékű püspöktől a gyászolók - számolt be az Erdélyi Református Egyházkerület hivatalos oldalán.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök részvétnyilvánító szavait Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár tolmácsolta. Pap Géza református püspök a visszakapott kollégiumépületek felújításával, a fiatalok körében végzett munkával és a szórványgyülekezetek támogatásával is azt bizonyította, hogy a mi jövőnk a Kárpát-medencében hitünk és magyarságunk megtartásán alapul - írta Orbán Viktor miniszterelnök az Erdélyi Református Egyházkerület korábbi vezetője családjának, részvétét nyilvánítva a püspök halála miatt.
 
 
Fotó: Kiss Gábor/Reformatus.ro
 
Pap Gézától utódja, Kató Béla jelenlegi püspök is elbúcsúzott: „Vannak életek, amelyek hasonlítanak a mély kúthoz: a forrást csak sejtjük, hogy van, mert újra és újra friss vizet lehet meríteni a kútból. Ilyen volt a Pap Géza élete is, nem volt magamutogató, nem árulta el forrását, és nem kínálgatta saját élete receptjeit. Távol állt tőle a személyes dolgok, a belső világ közszemlére való tétele. Élete egyetlen egy nagy ügy köré csoportosult, ez pedig Isten igéjének a hirdetése volt, ennek rendelt mindent alá” – hangzott el. Szabó István dunamelléki református püspök prédikációjában rámutatott: Krisztus a kiválasztottakat az ő szolgálatára rendeli, és felruházza tanítással, látással, élő igével, de szenvedéssel is. A temetésen a Kolozsvári Református Kollégium és a Protestáns Teológiai Intézet kórusa szolgált, a gyászoló család a koszorúmegváltás összegét a Kolozsvári Református Kollégium javára ajánlotta fel.
 
 
Volt lelkésztársai és más felekezetű egyházfők is elkísérték utolsó útjára Pap Géza egykori püspököt • Fotó: Kiss Gábor/Reformatus.ro
maszol.ro
Címkék:
  • Videó mint politikai csapásmérés
    Megvan tehát a magyarázat arra: miért viselkednek egyes politikusok – köztük egészen magas pozícióban lévők is – elmebeteg módjára. Miért zúdítják rá a kontinensre a migránsáradatot, a terrorista bandákat. Miért öletik meg társadalmuk tagjait. Zsarolva vannak.
  • Elszállt egy hajó a szélben
    Nehéz megindulás, mit megindulás, megrendülés nélkül beszélni erről a patináns lapról, a baloldali véleményformálók zászlóshajójáról, erről az izé 168 óráról. Nehéz, de mégis meg kell tenni.
  • A bevándorláspártiak mind ott lesznek, legyünk ott mi is!
    Az európai baloldal azért akar kevert népességű Európát, mert valójában a nemzeteket akarja felszámolni, márpedig Európa erejét a sikeres nemzetállamok adják. Meggyőződésem, hogy az előttünk álló évtizedben nem lehet úgy politizálni Magyarországon, hogy nem a migrációt tartjuk a legfontosabb kérdésnek. Ha az elmúlt években baloldali kormány lett volna Magyarországon, akkor most úgy néznének ki a városaink, mint egyes német vagy francia városok, mert százezrével lennének itt Afrikából vagy a Közel-Keletről érkezett migránsok — nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Orbán Viktor miniszterelnök.
  • Még megvédhető a demokrácia és a szabadság
    Ez a vasárnapi EP-választás nem más, mint egy újabb népszavazás a betelepítési kvótáról, ahol a Fideszre leadott minden szavazat a nemzeti szuverenitás megvédését szolgálja.
  • Európai egyesült rémálmok
    Ma még sok száz millió realista európai reméli, hogy az Európai Egyesült Államok hirdetőinek, köztük Gyurcsány Ferenc feleségének nem lesz igaza.
MTI Hírfelhasználó