Belobbant a gáz a nagyhegyesi gáztározóban
2018. november 20. 10:40

Technológiai meghibásodás okozta a tüzet a nagyhegyesi gáztározóban, emiatt lobbant be a gáz kedd hajnalban - mondta a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek.

Papp-Kunkli Nóra közölte: a meghibásodás következtében egy helyről kiáramlott a gáz, és begyulladt; jelenleg 15 méteresek a lángok.

A szakemberek leválasztották, elzárták a hibás gázvezetéket, ám még van gáz a csőben, amely táplálja a hatalmas lángokat - tette hozzá.

Tájékoztatása szerint a Hajdú-Bihar megyei hivatásos és önkormányzati tűzoltók nyolc vízsugárral vették körbe a lángoszlopot, valamint végzik a terület hűtését is, nehogy továbbterjedjen a tűz.
A mentőszolgálat is a helyszínen van, de senki nem sérült meg.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján azt írta, hogy a 3321-es út mentén lévő gáztározóból 5 óra 30 perc körül csaptak fel a lángok. A rendőrök a veszélyhelyzet elhárításáig teljes szélességében lezárták a 33-as főút Nagyhegyes és Hajdúszoboszló közötti szakaszát, a forgalmat a 4-es főútra terelik.

DEBRE20181120007

DEBRE20181120006

Vízsugarakkal oltják a tüzet a Mol nagyhegyesi gáztározójában 2018. november 20-án. A gáz hajnalban lobbant be technológiai meghibásodás miatt. MTI/Czeglédi Zsolt

Magyar Földgáztároló Zrt.: biztosított az ország gázellátása

A Magyar Földgáztároló Zrt. hajdúszoboszlói telephelyén kedd hajnalban keletkezett tűz ellenére is biztosított az ország gázellátása, másik három földgáztároló vette át a szolgáltatást - közölte a társaság PR-vezetője az MTI-vel.

Fáber Dániel elmondta, hajnali 4 óra 25 perckor keletkezett tűz a zrt. hajdúszoboszlói földalatti gáztároló üzemében. A lángokat a földgázkutakról beérkező befutósori vezetékeknél észlelték. A vezetékeket leszakaszolták, a gázkutakat lezárták annak érdekében, hogy ne legyen utánpótlása a gáznak.

A tűz keletkezésének oka egyelőre ismeretlen, azt a későbbi vizsgálat fogja kideríteni. Senki sem sérült meg. A tűz oltása még tart a cég munkatársai, a tűzoltóság, a polgári védelem és a katasztrófavédelem szakembereinek részvételével - tette hozzá.

Kiemelte: az ország gázellátása biztosított, ugyanis a társaság másik 3 földgáztárolója - Zsana, Pusztaederics, Kardoskút - vette át a szolgáltatást; a kereskedők földgázigényeit maradéktalanul kielégítik.

Fáber Dániel kitért arra: folyamatos kapcsolatban vannak mind az országos földgázhálózat üzemeltetőjével, az FGSZ-szel, mind a földgázkereskedőkkel annak érdekében, hogy továbbra is zavartalan legyen az országos gázforgalom.

Közölte: az oltás utáni cél, hogy az érintett vezetésszakaszokat és berendezéseket a társaság kicserélje, kijavítsa, és rövid időn belül helyreállítsa a tároló zavartalan működését.

A katasztrófavédelem korábban 15 méteres lángokról írt, és arról számolt be: a megyei hivatásos és önkormányzati tűzoltók nyolc vízsugárral vették körbe a lángoszlopot, valamint hűtik a területet, nehogy továbbterjedjen a tűz.

A rendőrök teljes szélességében lezárták a 33-as főút Nagyhegyes és Hajdúszoboszló közötti szakaszát, a forgalmat a 4-es főútra terelik.

MTI
Címkék:
  • Videó mint politikai csapásmérés
    Megvan tehát a magyarázat arra: miért viselkednek egyes politikusok – köztük egészen magas pozícióban lévők is – elmebeteg módjára. Miért zúdítják rá a kontinensre a migránsáradatot, a terrorista bandákat. Miért öletik meg társadalmuk tagjait. Zsarolva vannak.
  • Elszállt egy hajó a szélben
    Nehéz megindulás, mit megindulás, megrendülés nélkül beszélni erről a patináns lapról, a baloldali véleményformálók zászlóshajójáról, erről az izé 168 óráról. Nehéz, de mégis meg kell tenni.
  • A bevándorláspártiak mind ott lesznek, legyünk ott mi is!
    Az európai baloldal azért akar kevert népességű Európát, mert valójában a nemzeteket akarja felszámolni, márpedig Európa erejét a sikeres nemzetállamok adják. Meggyőződésem, hogy az előttünk álló évtizedben nem lehet úgy politizálni Magyarországon, hogy nem a migrációt tartjuk a legfontosabb kérdésnek. Ha az elmúlt években baloldali kormány lett volna Magyarországon, akkor most úgy néznének ki a városaink, mint egyes német vagy francia városok, mert százezrével lennének itt Afrikából vagy a Közel-Keletről érkezett migránsok — nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Orbán Viktor miniszterelnök.
  • Még megvédhető a demokrácia és a szabadság
    Ez a vasárnapi EP-választás nem más, mint egy újabb népszavazás a betelepítési kvótáról, ahol a Fideszre leadott minden szavazat a nemzeti szuverenitás megvédését szolgálja.
  • Európai egyesült rémálmok
    Ma még sok száz millió realista európai reméli, hogy az Európai Egyesült Államok hirdetőinek, köztük Gyurcsány Ferenc feleségének nem lesz igaza.
MTI Hírfelhasználó