Elfogtak két montenegrói ellenzéki képviselőt, mert nem akartak tanúskodni
2018. november 30. 11:22

A montenegrói rendőrség őrizetbe vette Nebojsa Medojevic és Milan Knezevic parlamenti képviselőt pénteken, mert nem akartak tanúskodni egy korrupciós ügyben - közölte a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG) a honlapján pénteken.

A képviselőket a podgoricai felső bíróság utasítására fogták el. A rendőrség közlése szerint Nebojsa Medojevicet azért vették őrizetbe, mert olyan állításokat fogalmazott meg korábban, amelyek szerint tudomására jutott, hogy Podgorica volt polgármesterét nem fogja letartóztatni a rendőrség, mert a főügyésznek százezer euró kenőpénzt adott, erről azonban nem volt hajlandó tanúskodni. A volt polgármester, Miomir Mugosa ellen valóban vádat emeltek, de nem tartóztatták le.

A felső bíróság közölte: mindaddig fogva tartják a Demokratikus Front (DF) képviselőit, amíg nem tesznek tanúvallomást, vagy amíg kihallgatásuk feleslegessé nem válik, illetve véget nem ér a büntetőjogi eljárás, de legfeljebb két hónapig.

Az oroszbarát Demokratikus Front és a Nyugat-barát kormány között évek óta húzódik az ellentét, amely két évvel ezelőtt érte el a csúcspontját, amikor szerb és orosz összeesküvők be akartak törni a parlamentbe, és meg akarták gyilkolni az akkori miniszterelnököt, hogy oroszbarát pártokat juttassanak hatalomra, és ezzel megakadályozzák Montenegró NATO-csatlakozását.

MTI
Címkék:
  • Permanens forradalom
    Hát igen, vannak Nagy Idők és vannak nagy pillanatok. És adjunk hálát a Sorsnak, hogy ismét részesei lehetünk.
  • Infantilizmus a parlamentben
    A gyönyörű épületet nem bohócoknak tervezte Steindl Imre, az építők, a művészek nem azért formálták csodálatosra, hogy hígvelejűek tombolhassanak benne „szabadon”, brekeghessenek, röföghessenek, nyeríthessenek.
MTI Hírfelhasználó