Az Európa Tanács támogatja az ENSZ migrációs csomagját
2018. december 7. 16:43

Az Európa Tanács támogatja az ENSZ globális migrációs csomagjának jövő héten esedékes elfogadását - jelentette ki a strasbourgi székhelyű, 47 tagot számláló Európa Tanács főtitkára pénteken.

Thorbjorn Jagland nyilatkozatában aláhúzta, az Európa Tanács hozzájárul a megállapodás elfogadásához, amely nemzetközi szinten is elősegíti az országok közötti együttműködést. A védelemre szoruló menekültek és a migráns gyerekek emberi jogai különös figyelmet érdemelnek - emelte ki.

Kijelentette, a migráció a mai kor egyik legnagyobb kihívása, amely több millió, üldöztetés vagy természeti katasztrófák elől menekülő ember jólétét és méltóságát érinti, néha pedig túlélését jelenti.

"Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának hétfőn esedékes évfordulója alkalmával támogatom António Guterres ENSZ-főtitkár törekvését, hogy elfogadják a globális csomagot" - fogalmazott Jagland.

Az egyezményt - hivatalos nevén Globális megállapodás a biztonságos, rendezett és szabályos migrációról - a tervek szerint jövő héten fogadják el az ENSZ marokkói csúcstalálkozóján. A jóváhagyás folyamatából időközben kilépett az Egyesült Államok és Ausztrália mellett több uniós tagállam, köztük Magyarország is.

A világszervezet 193 országa 2016 őszén egyezett meg a nem kötelező érvényű migrációs csomag elfogadásáról, amelynek célja a bevándorlás biztonságossá, legálissá tétele, az illegális migráció visszaszorítása, a jogosulatlanul érkezők kitoloncolásának felgyorsítása, illetve az integráció erősítése.

MTI
Címkék:
  • Séta egy holland zöldinnel
    Írni, véleményt mondani, okoskodni nem olyan nehéz, de ha itt vagyok kettesben valakivel, akiről és akinek beszélni kellene, óvatosabb az ember.
  • Stratégiai rasszizmus
    Ismét kiderült, hogy a spekulánsi szervezetek számára a terrormigránsok fontosabbak, mint az európai gyermekek.
  • Orbán: Antall József nem adta fel sosem a célját
    Antall József öröksége, hogy a kedvezőtlen erőviszonyok ellenére sem adta fel sosem a célját, hogy visszavezesse Magyarországot a kommunizmus előtti önmagához - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden az Országházban.
  • Szirt a habok közt
    Surján László, a Kereszténydemokrata Néppárt volt országgyűlési képviselője, a KDNP tiszteletbeli elnöke Antall József kormányában népjóléti miniszterként szolgált. Személyes visszaemlékezésével tisztelgünk a szocialista diktatúra időszaka utáni első szabadon választott kormány 25 éve elhunyt miniszterelnöke előtt.
  • Megszavazták a humanitárius vízum bevezetését
    Az Európai Parlament (EP) kedden, strasbourgi plenáris ülésén megszavazta a migránsok legális uniós beutazási kereteit rögzítő, humanitárius vízum bevezetését kezdeményező jelentést.
MTI Hírfelhasználó